Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Dr. Romvári Pál - Dr. Béres Lajos: Zorkóczy Béla
A hegesztés oktatása 1925-ben egy gázfejlesztő készülék és egy lánghegesztőpisztoly, valamint egy hegesztődinamó beszerzésével kezdődött, amelyen először ö maga tanult meg hegeszteni [2], ,,Űgy kezdődött, hogy mint a budapesti Műegyetem Mechanikai Technológiai Tanszékének fiatal tanársegéde, 1925-ben a Hydroxigén Gyár nemrég nyugalomba vonult Kiss Feri bácsijától elsajátítottam a gázhegesztés gyakorlati ismereteit. Ugyanakkor szereztem a tanszékre egy hegesztődinamót, és megtanultam rajta az ívhegesztést. így felkészülve, szerény gyakorlati óraszámmal megkezdtem a gépészmérnökhallgatók számára a hegesztés ismereteinek terjesztését...” — mondotta egyik visszaemlékezésében. A tanszék akkori oktatási feladatának megfelelően a fa- és papíripari technológiával, a szövés-fonás elemeivel és malomipari gépekkel egyaránt foglalkoznia kellett — gyakran elmesélte, hogy még a kenyérsütést is gyakorolták, s ,,ki mit sütött, azt el kellett fogyasztania” — de érdeklődése csakhamar teljesen a hegesztés felé fordult. Az Anyagvizsgálók Egyesületének felkérésére erről az újnak számító technológiáról előadássorozatot tartott, amelynek eredményeként az Anyagvizsgálók Közlönyében 1930-ban értekezése jelent meg ,,A hegesztés technológiája és korszerű alkalmazásai” címmel. Legjobb tudomásunk szerint ez az első magyar nyelvű értekezés a hegesztésről, ezért címlapját érdemesnek tartjuk a 2. ábrán bemutatni. 1930-ban négyhetes tanulmányútra indult Svájcba, a különböző vállalatok hegesztéstechnikájának tanulmányozására, s a látottakat a gépészmérnökképzésben és az Anyagvizsgálók Egyesületének felkérésére tartott előadásaiban egyaránt hasznosította. Tevékenységére annyira felfigyelt az akkori műszaki közvélemény, hogy 1931-ben Őt küldték ki hazánk képviseletében a Hágában tartott I. Nemzetközi Hegesztéstechnikai Kongresszusra. A Huber és Sigmund Acél- és Fémárugyár (ma: Kőbányai Vas- és Acélöntöde) gyárvezetésre 1933. december 11-én kap megbízást. Az üzem az ötvözetlen és ötvözött acélöntvények széles sorát gyártja; a változatos program és a műszaki fejlesztés tudományos ambícióit a legnagyobb mértékben kielégítette, és elméleti felkészültsége hasznosítására kiváló lehetőséget kapott. Feljegyzéseiből tudjuk, hogy a gyár élén 1944. december 23-ig eltelt időszak alatt (1937-ig gyárvezető, ezután igazgató, de 1941-től ügyvezető igazgató is egyben) a gyár termelése évi 1 millió pengőről 7,5 millió pengőre, a munkáslétszám pedig 100-ról mintegy 650 főre nőtt. Ebben az időszakban üzleti ügyben és tanulmányutakon többször járt Németországban és Olaszországban, amelyek során meglátogatta az esseni Krupp Műveket, a stuttgarti Bosch cégnél és a milánói Sampar cégnél pedig a mágnesgyártást, továbbá Neckarlsulmban a Kari Smidt cégnél a dugattyúgyártást tanulmányozta. Közben rendszeresen tartott előadásokat a Mérnök Továbbképző Intézetben, amely tevékenységét az Intézet a mellékelt levélmásolat szerint nagyra értékelte. 370
