Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Korbuly Pál: Korbuly János
kocsi [4]. A Straussler által szabadalomként (12. ábra) is bejelentett alapelv az volt, hogy a közepes súlykategóriába tartozó harckocsi lánctalpon, a lánc levétele után gumikeréken és oldalt felszerelt csónaktestek segítségével úszva tudjon közlekedni. A 120 LE-s (88 kW) motor konstrukciója néhány hét alatt elkészült. A felülvezérelt motorokkal szerzett tapasztalatok gyümölcsözőek voltak: fogaskeréksorral hajtott két vezértengelye külön-külön vezérelte a szívó és kipufogó szelepeket. Az alig 2 hónap alatt elkészült motor már fékpadon bizonyította megbízhatóságát, mialatt a hajtáslánc elemeit tervezték. Ez újszerű feladatot jelentett a tervezésben, elsősorban azért, mert kormányzásra használt tengelykapcsolót addig nem készített a gyár. A harckocsi járószerkezete 4 darab azonos lánckocsiból állt. A hajtott nagy és a szabadon futó kis kerék tömörgumis futófelületű volt olyan bordázattal, amely lehetővé tette a lánc levétele után is a megfelelő hajtást. A V4 típusú harckocsi próbái 1937 nyarán kezdődtek meg. Az Örkényi gyakorlótéren megtett néhány száz kilométer után két tanulságot lehetett elkönyvelni : — említette Korbuly János — egyrészt azt, hogy a rendkívül poros üzem miatt az addig ismert légszűrők (forgáccsal töltött szitaszövet burkolatú betétek) csak akkor hatásosak, ha a beszívott levegő ez után olajfürdőn átvezetve további tisztításra kerül; a rövid idő alatt észlelt rendellenes hengerkopás ezt igazolta. 12. ábra A V4 harckocsi magyar kivitele (1937) 277
