Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Korbuly Pál: Korbuly János
tulajdonképpen csak „szépséghiba” volt, úgy segítettek rajta, hogy a „késésben” lévő henger kipufogócsőhosszát rövidebbre választották és ezzel „akusztikailag” rendbetették a motort. Korbuly János vezetésével az 1924-től 1935-ig terjedő időszakban a Weiss Manfred-gyárban a járműgyártásnak létrejöttek az alapfeltételei: konstrukciós vonalon olyan elsőrangú gárdát szervezett maga köré, amelynek tagjai között Jurelc Aurél, Kovácsházy Ernő, Wattmann Emil, Pentelényi János, Lengyel Iván, Zborovján László játszottak vezető szerepet. Ezek a — motor- és járműkonstrukcióban kiemelkedő — nevek megtalálhatók voltak a háború után újjáéledő járműgyártás történetében. Hasonlóan alakult ki az „autó és traktor osztály” gépgyártó, kísérleti és szerelőrészlege. Itt idősebb és ifjabb Attl Béla, Voith György, RatsJcó István, Szentpétery Gyula voltak a vezető személyek és gyakorlatilag nem volt olyan gyártási feladat, aminek az a részleg ne tudott volna eleget tenni. Ezekben az években jött létre a szerkesztés és a gyártás között az a szoros kapcsolat, amit a rajzdokumentáció precíz készítése és a hibátlan rajzellátás tett lehetővé. Korbuly János elvárta munkatársaitól, —- így a vezető funkcióban lévő konstruktőreitől is — hogy a gyártás és a szerelés színhelyén győződjenek meg tervezésük helyességéről és szükség esetén — operatív beavatkozással — azonnal korrigálják az esetleges hibákat. Erre a konstrukciós és gyártó kapacitásra lett figyelmes 1935-ben az Angliában élő magyar származású Straussler Miklós, akinek Londonban „különleges és jó terepjáró képességű járművek” kifejlesztésére létrehozott konstrukciós irodája volt és aki az angol hadsereggel szoros kapcsolatban állt [13], Elhatározta, hogy az elképzelése szerinti speciális járművek tervezését és magát a prototípust is Csepelen készítteti el. Rövid időn belül jó kapcsolatba került Korbuly Jánossal és azzal a konstruktőrgárdával, amelyik 1935-től 1938-ig 8 különféle prototípust tervezett számára és megismerkedett azzal a gyártó és szerelőbázissal, amelyik ezeket elkészítette. Említésre méltó, hogy Straussler „nyughatatlan” fantáziája szinte félévenként produkálta az új ötleteket, ezek azonban csak a jó műszaki érzékkel megáldott kereskedő produktumai voltak és soha meg nem valósultak volna, ha Korbuly János és munkatársai az addig gyűjtött gazdag tapasztalatok alapján meg nem tervezték volna ezeket. Korbuly János ezekre az időkre úgy emlékezik vissza, hogy „a megfelelő anyagi lehetőségekkel rendelkező, jó fantáziával megáldott üzletember elképzeléseit nekünk kellett a realitás talajára helyezni” és volt ezek között olyan is, amelyik „az elképzelés stádiumában már magában hordozta a sikertelenséget, de tapasztalatok szerzése szempontjából igen hasznos volt.” Az alapgondolat mindvégig az volt, hogy a — javarészt katonai célokra készülő — járművek terepjáró képességét miként lehetne optimálisan kialakítani. A nélkülözhetetlen összkerékhajtás mellett Straussler mindvégig pálcát tört amellett, hogy az igazán modern harcijármű feltétlenül úszóképes kell legyen. Ezt az alapgondolatát napjaink konstrukciói fényesen igazolják, de találkozhattunk már a második világháborúban — a .normandiai partra-274
