Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Dr. Terplán Zénó: Pattantyús-Ábrahám Imre
3. Pattantyús-Ábrahám Imre budapesti évei (1934—41) Zorkóczy Samu vezérigazgató régebbi meghívását elfogadva tehát 1934 őszétől a Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű Rt. (vagy ahogyan akkor röviden nevezték: a Rima) műszaki tanácsosa, majd pár hónap múlva műszaki igazgatója lett. E beosztásában néhány éven át a vállalathoz tartozó vas- és acélgyárak, valamint a vasérc- és szénbányatelepek gépészeti és energiagazdasági ügyeit irányította. Családjával együtt Budapestre költözött. Erről Edit lánya a következőket írta (1): ,,A Budapestre költözés lényeges változást hozott életünkbe. Arra magam is emlékszem, milyen sok szempont szerint kereste a lakást. Ma szinte hihetetlen, hogy kb. 40 kiadó lakást nézett meg. Emlékezetem szerint következők voltak a szempontok: legyen gyalogosan kb. 10—15 percen belül elérhető távolságban fiú- és leánygimnázium és elemi iskola; a Rima székházat kb. fél óra alatt el lehessen érni; mindez lehetőleg Budán legyen, kertes villanegyedben, megfizethető áron. így költöztünk azután az Apostol u. 6. sz. alatti ház földszinti lakásába . . . Apám gyalog, villamossal vagy autóbusszal járt be a Rima Nádor utcai székházába. Számunkra újdonság volt az, hogy nem járt haza ebédelni, Sopronban nem is hallottunk olyan lehetőségről, hogy valaki a munkahelyén ebédeljen. Munkájáról — legalábbis mi gyerekek — édeskeveset tudtunk, csak azt, hogy rengeteget utazik. Alig volt olyan hét, hogy ne utazott volna el, legalábbis egy-egy napra Budapestről Ózdra vagy Salgótarjánba . . . 1936 őszén egyik súlyos betegség a másikat érte családunkban. Apám 1938- ban rendkívül súlyos vakbélgyulladáson esett át. Két hétig volt élet és halál között, de amint lábra állt, dolgozni kezdett, mert a munka nem várhat. Nagy elfoglaltsága ellenére azért foglalkozott tanulmányainkkal is. Inkább beszélgetett velünk a tananyagról. Előkerült az a két kötetnek is beillő füzet, amelyekbe a kötelező olvasmányok kivonatait írta gimnazista korában. Elég jó hasznát vettük mi is, sőt még unokái is. Nem sok olyan verset tanultunk, amit túl a 25 éves érettségi találkozón, ne tudott volna még mindig könyv nélkül . . Ezeket az emlékeket egészítette ki Tamás fia (1): ,,Születésem évében került Apám az iparba, egyre felelősebb és magasabb állásokba, így nem volt sem ideje, sem türelme gyerekes bolondságokhoz. Mégis legszebb emlékeim közé tartoznak a vasárnap délutáni séták kettesben, amelyekre úgy hatéves koromban került sor. A séták hosszúak, fárasztóak voltak, és az irányt a pillanat impulzusa határozta meg. A sétákból számomra derűs és türelmes hangulatuk a legemlékezetesebbek . . De Szeless Lászlóval, volt tanársegédjével is összehozta újra a sors (1): ,,'Tulajdonképpen a tudományos jellegű tevékenység mindig is vonzott, s így bele is törődtem — írta Szeless László —, hogy az oktatási pályán élem le 239
