Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Dr. Szénássy Barna: Bolyai Farkas
nagyon is kétes értékű dicsérő sorokat az apa még büszkén emlegette, a fiút azonban inkább haraggal töltötte el. A meg nem értést és a mellőzést pedig életük végéig kellett érezniök. Az egyetlen külső siker, amit Bolyai Farkas elért, az volt, hogy a Magyar Tudós Társaság 1832. március 9-én levelező tagjai sorába választotta, de akkor is főleg szépirodalmi munkássága alapján. Akadémiai tagságának az utókor számára az a leglényegesebb mozzanata, hogy sokszori sürgetés után elküldte az önéletrajzát, adatok szempontjából a legmegbízhatóbb forrást. Ugyanis a két Bolyaira vonatkozó visszaemlékezések sok tekintetben erősen torzítanak és hátrányosan befolyásolják a róluk szóló későbbi irodalmat. Bolyai Farkas csalódásokkal teli életének egyik megnyugvást adó tartózkodási helye a kollégium volt, főleg pedig szerény otthona. Tanítványai közül többen és gyakorta fölkeresték, ő mindig önzetlenül osztotta meg tudását az érdeklődőkkel. Mint ismeretes, 1833-ban Bolyai János nyugállományba vonult és 1846-ig a domáldi birtokot vezette. Ekkor Marosvásárhelyre költözött, így a két lánglelkű tudós egymás közelében, de nem mindig egymás mellett élt. A nagy tekintélyű professzort zavarta fia különc viselkedése, alkalmanként még anyagi nézeteltérések is rontottak kapcsolatukon. A mindig pletykaéhes kisvárosban keringő hírek az apáról a legnagyobb tisztelet, szeretet, sőt csodálat hangján szóltak, ugyanakkor János személyét gyanakvás és rosszindulat övezte. Bolyai Farkas szürke életét még néhány külső esemény kizökkentette az egyhangúságból. Ilyen volt például az a pályázati felhívás, amit a lipcsei Jablonowski Tudományos Társaság tűzött ki a komplex számokkal kapcsolatos néhány kérdés tisztázására. E pályázatról kerülő úton 1837-ben értesültek, az apa és a fiú be is nyújtott egy-egy jeligés pályamunkát. Elismerést azonban egyikőjük sem kapott, holott mindkettőjük, főleg János értekezése több mély gondolatot is tartalmaz. A díj felét Kerekes Ferenc debreceni professzor sokkal jelentéktelenebb, helyenként érthetetlen értekezésének juttatta az ismeretlen matematikusokból álló, hozzá nem értő bizottság. 1848-ban sikerült megszerezniük Lobacsevszkij Geometrische Untersuchungen . . . c. értekezését. Mindketten izgalommal vették a kezükbe és gondosan tanulmányozták a munkát. A Kurzer Grundrissben az apa több oldalt szánt az Appendix és Lobacsevszkij értekezésének összehasonlítására, az utóbbiéhoz néhány kiegészítést is fűzött, de mindkettőt felső fokon elismerte. Bolyai János kezdetben gyanakvó megjegyzéseit és széljegyzeteit a mű olvasása során a legnagyobb elismerés hangja váltotta föl. Sajnos ezek a széljegyzetek csak jóval János halála után, 1900-ban láttak nyomtatásban napvilágot Paul Stäckel és Kürschák József által tanulmánnyá formálva. A mondottak alapján helytállónak tűnik az a megállapítás, hogy Lobacsevszkij geometriai rendszerének legelső és a lényegbelátó értékelője a két Bolyai volt. A közvéleményben többször felvetődik az a probléma, hogy vajon mi volt a helyzet Gauss, Lobacsevszkij és Bolyai János között az új térelméletek terén 21
