Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)

Dr. Horváth Tibor - Góhér Mihály: Verebély László

hasonló témájú elemzéseit, 1923. április 12-én eló'adást tartott a Magyar Szénipari Szövetség tagjainak „Energiagazdaságunk villamosítása különös tekintettel a szénkérdésre” címmel. Ezzel a hazai ipari és pénzügyi körök támogatását kívánta megszerezni a villamosítási tervekhez.

A háború után magához térő szénbányászat termelése 1919-től 1922-ig csaknem kétszeresére növekedett és ez bizonyos optimizmust idézett elő. Verebély előadása viszont arra figyelmeztetett,

,, . . . hogy azok a szép remények, amelyeket az utóbbi időben az újabban feltárt terjedelmes barnaszén és lignit telepekkel kapcsolatosan több oldalról hangoztattak, a számok hideg fényénél szertefoszlanák, mert a mostani rablógazdálkodás és pazarlás mellett legkésőbb 62 (56) esztendő múlva, az utolsó lapát szenet és tőzeget is kitermelik a föld mélyéből.” Szénpazarlást nemcsak a rossz hatásfokú gőzmozdonyok okoztak, hanem az iparban mechanikai munka létrehozására használt elavult berendezések is. Ennek szélsőséges példájaként egyik városunk helyi erőműve 47 600 kal/kWh fajlagos hőfelhasználás alapján jelentette be szénigényét, pedig az akkori erőművekben már 6000 kal/kWh volt az általános.

Ebben az időben az átmeneti fellendülés hatására a termelés növelésében látták a gazdasági problémák megoldásának útját és ennek megfelelően „Többtermelési Liga” is alakult. Verebély szerint előbb „Kevesebb-fogyasztási Liga” alapítása lenne indokolt, mert a fogyasztás csökkentése nélkül az energiamérleg hiánya gátolja a termelés növelését. A villamosítás célját éppen a készletek jobb hatásfokú kihasználásában látta, mert számításai szerint a nagy erőműveken alapuló villamosítás elvileg 60%-os megtakarítást is lehetővé tett volna, de figyelembe véve, hogy nem lehet rövid idő alatt mindent villamos üzemre átállítani, kb. 40%-os fűtőanyag-megtakarítással reálisan is számolni lehetett.

Az energiamérleg egyensúlyának helyreállítására a következő lehetőségeket vette számba:

a) Az eddigi szénpazarló felhasználás folytatása és a hiányzó fűtőanyag külföldi beszerzése. Ez a megoldás azonban rövid idő alatt a külkereskedelmi mérleg olyan mértékű hiányára vezetett volna, hogy szóba sem jöhetett.

b) A hazai széntermelés fokozása a felhasználás csökkentése nélkül. Ezt el kellett vetni, mert a szűkös készletek a fokozott kitennelés miatt még rövidebb idő alatt kimerültek volna, mint a korábban becsült kb. 60 év.

c) Az ipari termelés visszafejlesztése a szénfelhasználás csökkentése céljából. E mögött az a felfogás bújt meg, hogy Magyarország a területi adottságai folytán fejlett mezőgazdasággal, számottevő ipari termelés nélkül is meg tud állni a lábán. Ezt az utat is el kellett vetni, mert irreális feltételezésekből indult ki és rövid idő alatt gazdaságilag teljesen kiszolgáltatottá tette volna az országot.

d) A termelés csökkentése nélkül, sőt reális ütemű fejlesztésével is csökkenteni lehet a tüzelőanyag-felhasználást a hatékonyság növelésével. Ennek megoldását Verebély elsősorban a villamosításban látta. A gyenge minőségű

191