Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Fonó Albert: Életem és működésem (Önvallomás egy gazdag életpályáról)
is jó tanár volt, mégis a tanulási kényszer annyira kedvezőtlenül hatott rám olyan tárgyban, melyet önmagáért nem szerettem, hogy csak érettségi vizsga utáni nyáron olvastam és élveztem először eredetiben Horatiust, amikor az már nem volt feladva. A gimnáziumban volt önképző körünk. Illett valamiről előadást tartani. Én arról beszéltem, hogy milyen életpályát tartok a magam számára kívánatosnak. Azt jelöltem meg kívánatosnak, hogy a belföldön megszerezhető ismeretek birtokában a tanulmányai befejezte után a fiatal ember menjen külföldre, egészítse ott ki ismereteit, és jöjjön haza, hogy a külföldön szerzett ismereteit belföldön hasznosítsa. Ezt az elgondolást sikerült is végrehajtanom. 1899 nyarán az érettségi vizsga után pályaválasztás előtt álltam. Életem első nagy, felelősségteljes elhatározása előtt. Szüleim eredeti elgondolása szerint engem kereskedőnek és Miklós öcsémet orvosnak szánták. Miklósnak a középiskolában jobb osztályzatai voltak, mint nekem. Édesapámnak súlyos anyagi gondjai voltak az 1896. évi millenniumi kiállítás utáni általános gazdasági depresszió hatása alatt. Az addig kitűnően fejlődött Fischer és Brandt bornagykereskedő cég tönkrement, felszámolt, és édesapám szűkebb keretek között kezdett önállóan dolgozni. Miklós a negyedik gimnázium után kereskedelmi akadémiára iratkozott be, hogy minél előbb pénzt tudjon keresni. Szüleimmel egyetértésben én ennek ellenére elhatároztam, hogy mérnöki pályát választok. Érettségi utáni nyáron azt akartam eldönteni, hogy gépésznek vagy vegyésznek iratkozzak-e be. Az volt az érzésem — és szüleimnek is ez volt a felfogása —, hogy műszaki érdeklődésem miatt mérnöki pályát indokolt választani. A nyáron olvasgattam az elsőéves gépészek és az elsőéves vegyészek tananyagát. Ennek alapján nem tudtam dönteni. Az befolyásolt, hogy Kálmán bácsim, édesanyám bátyja, Aradi Kálmán, a Magyar Államvasutak gépészmérnöke volt, szerette szakmáját, és már korábban kivitt engem a MÁV javítóműhelyébe Kőbányára, megmutatni az osztályon folyó lokomotívjavítási munkát. Kálmán bácsinak kalandos ifjúsága volt, Zürichben volt elsőéves gépészmérnök-hallgató. Egy szerelem elöl onnan elmenekült és New York-ba ment ki pénz nélkül. Fúrógép mellett elvesztette jobbkeze mutatóujját. Szüleitől kapott kérésére pénzt. Komoly ember lett belőle, kalandvágyából kigyógyult. A műegyetemen lelkesen tanultam. Élveztem az előadásokat. Kitűnő tanáraim voltak. Az akkori tantervnek megfelelően a tanítás célja volt a jövendő mérnöknek megadni az alapokat ahhoz, hogy bármely szakkérdést önálló továbbképzés után meg tudjon oldani, és emellett általánosan tájékoztató politechnikai oktatást kapjon. Már az első kollokviumon feltűntem jó feleleteimmel. Ezáltal évfolyamtársaim megbecsültek. Különösen értékelték tanáraim közül feleleteimet: Schimanek gépelemekből; Bánki termodinamikából; Czakó grafosztatikából. Nagyrabecsült Bánki Donát professzort negyedéves koromban felkerestem, és megmutattam feltalálásnak vélt elgondolásomat, egy forgókamrá sszivattyút 98
