Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 5. A magyar gépészet alkotói, egyetemi oktatók (Budapest, 1981)

Keller Bence: Lechner Egon

datosabb, hogy az anyagban, gyártmányban egyaránt az egyedüli értékmérő volta­képp az emberi munkaidőtartam. Másrészt az idő tevékenységek sor­rendjében, egymásutánjában jelenik meg, mint időbeosztás és a határidő megjelölése. Ez a szemlélet talán a temperatúra mérésére emlékeztet némi­­kép. Az időegység megfelel a hőfok (Gradus) fogalmának, vele az időtartamot mér­jük a hőmennyiséghez hasonlóan. Az időpont pedig olyan, mint a hőmérséklet, vele egy konstellációt jelölünk ki a történés lefolyásában éppúgy, mint a hőmérsék­lettel az anyag állapotát.........” „. . . Ha Pattantyús professzor példájára a kötet élére mottót kívánnánk írni, a múlt század gondolkodójának a mondása ajánlkozik erre: „Az emberiség leg­nagyobb diadala, hogy eszközei vannak.’’'' f) A „szabványozás” körébe tartozó írások Már említettük Lechner Egon korai és állandó érdeklődését a szabványozás iránt. Amikor még elsősorban a gépelemkérdésekkel foglalkozott, a szabványo­zás, illetve a gépipart érdeklő szabványosítás — területén itt is a gépelem tárgy­kör volt fontos számára. Hadd soroljuk fel röviden ebbeli irodalmi működé­sét, ide számítva természetesen az értelmileg idetartozó olyan tárgyú műveit is, amelyek szorosan véve nem mondhatók szabványozási témáknak. — Néhány szó a géprajzok kottázásáról. [20] A csavarmenetek nemzetközi tűrésezésének mai állása. [22] — GÉPRAJZ rövid foglalata. [1] — A szabványozásról. [36]- „SEGÉDLET”. [14] Szabványgyűjtemény, amelyet a Gépgyártástech­nológiai Tanszék tett közzé, mint olyat, amely a „készülékgyártásban és idom­szer-szerkesztésben” használatos MSZ szabványokat tartalmazza. Megjelent 1958-ban, tehát Lechnernek a tanszéktől való távozása után, de nem kétséges, hogy a mű előkészítésében részt vett, hiszen a szabványoknak a kidolgozásá­ban hivatalból működött közre. A teljesség kedvéért utalnunk kell az ezután következő csoportban felsorolt munkái közül a [44] és a [26] alatti tételekre, amelyek nemzetközi szabvány­témákhoz szólnak hozzá. Helyszűke miatt a szabványozó munkában való szívós és lelkes részvételét további adatokkal nem tudjuk dokumentálni. Egy bizonyos: hirtelen eltűné­sét az életből a szabványalkotó szakemberek különösen fájlalják. g) Mérés, tűrés, illesztés (önálló munkái és szerkesztői tevékenysége) Most elérkeztünk irodalmi és kutatói tevékenységének egy külön nagy terü­letéhez: a mérési, tűrési és illesztési, valamint idomszerezési kérdésekhez. 423

Next

/
Thumbnails
Contents