Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 5. A magyar gépészet alkotói, egyetemi oktatók (Budapest, 1981)

Keller Bence: Lechner Egon

ben sóba nem támaszkodott az ún. tekintélyi elvre. Mindenkor oktatói, magyarázói, de közvetlen modorban fejtette ki véleményét tekintet nélkül arra, hogy kivel beszélt. Szakmai vonalon az volt a felfogása, hogy a munkás a maga munkakörében éppen olyan fontos láncszeme a termelésnek, mint a mérnök a magáéban. Annál meglepőbb volt a Lánggyárban, hogy a műhely nem akarta elfogadni Lechner irányítását. Régi szóval élve, ott akkor még mindig élt valami a „Meisterwirtschaft”-ból. Egy nyugdíjas Láng-gyári mérnök ma is őrzi Lechnernek egyik-másik műveleti utasítását, mint a gépipari tömeggyártás legkorszerűbb dokumentumát, amit az említett kortárs állítása szerint, még ma sem fogadtak be a gyár technológiai programjába. Lechnernek nem volt természete, hogy hadakozzék, vagy hogy adott esetben egy fizetéses állás megtartása érdekében diplomáciai alkut kössön ellenfeleivel. Inkább távozott, így azután visszatért másik kedvelt foglalkozásához. Ugyanis hozzáértése és ügyszeretete a szabványozás terén közismert volt és ennek révén az akkori Magyar Szabványügyi Intézet, majd Hivatal szívesen fogadta őt munkatársai sorába. Ezt a „mellékfoglalkozást” műegyetemi előadói és későbben tanári működése során, sőt a tanári állásból való nyugdíjaztatása után is folytatta élete végéig. Itt említjük meg, hogy ebben az időszakban, 1951-ben, Lechner Egont a Magyar Népköztársasági Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki.

d) Lechner Egon oktatói működése

1947-ben Lechner Láng-gyári működése első évében alakult meg, — bár formailag a Műegyetemtől függetlenül, de a Műegyetem gyakorlati segítségével az Állami (Esti) Műszaki Főiskola, ahol a gépgyártó tagozaton őt bízták meg a „gyártástechnológia” tantárgy előadásával. A főiskola 3 tanéves volt, és 1950-ben átalakult a Műegyetem esti tanfolyamává. Az esti iskola példájára 1949-ben a Műegyetemen is kialakult az a felfogás, hogy a Mechanikai-technológiai tanszéken be kell vezetni a gépipari tömeggyártás több témakörének oktatását. Erre két szakembert kértek fel előadónak, a „Művelettervezés” előadója Hajós György, — a „Készülék szerkesztés” előadója Lechner Egon lett.

S itt érkeztünk el Lechner életének harmadik döntő fordulatához. Ő már a megelőző gyakorlati életben is bizonyságot szolgáltatott az olyan vezetői stílusról, hogy beosztottjaira soha nem volt féltékeny. A keze alatt dolgozó mérnököktől sokat követelt, szigorú főnökük volt, de cserébe segítette is őket fejlődésükben.

A mai gépipari tömeggyártásban tevékeny mérnökök közül sokan az ő mérnöki oktatói keze alól kerültek ki. Esti Műszaki Főiskolai előadói megbízatásában, később pedig egyetemi tanári minőségében a benne élő nevelési és tanítási kedvet és hajlamot hivatásszerűen élhette ki. A Műegyetemen Biró Ferenc javaslatára megalakult gépgyártás-technológiai tanszékre 1953-ban Lechnert hívták meg a tömeggyártás és mérés nyilvános rendes tanárának. De Lechner már 1939-től kezdve előadója volt a Mérnöki Továbbképző Intézetnek, s jegy-402