Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 5. A magyar gépészet alkotói, egyetemi oktatók (Budapest, 1981)

Dr. Terplán Zénó: Schimanek Emil

A felszabadulás után, méltányolva és elismerve egész élete munkásságát, először az első Kossuth-díjak kiosztásakor, megosztva a Kossuth-díj I. fokozatában részesült, majd a BME, mihelyt bevezették az arany-, gyémánt- és vasdiploma adományozásának lehetőségét, nem sokkal halála előtt, 61 éves gépészmérnöki eredményes működését elismerve, gyémántdiplomával tüntette ki őt. A dékáni méltatásból [9] a következők emelhetők ki:

,,Hosszú tanári működésének eredményességét sokezer tanítványa tanúsítja. Előadásainak a magas színvonal mellett is klasszikusan világos felépítése közismert. Oktató- és nevelőmunkájával párhuzamosan műszaki tanácsadója volt az iparnak és állandóan foglalkozott laboratóriumi kutatással is. Ennek eredményeképpen számos találmánnyal vitte előbbre a műszaki tudományokat.” Az előterjesztő Dr. Gruber József akkori dékán, az oklevél átadója pedig Schimanek professzor betegágyánál Dr. Komondy Zoltán akkori rektorhelyettes volt.

Ugyanabban az évben, a BME rektorának, Dr. Gillemot Lászlónak előterjesztésére a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Vörös Zászló Érdemrendje magas kitüntetésben részesítette.

*

Már a háború végén súlyosan megbetegedett, több operációt kellett elszenvednie. Jobb szemét műtéttel kellett eltávolítani, bal szemét pedig sztirkehályog támadta meg, amelyet szintén operálni kellett. De a legsúlyosabb megpróbáltatást sógornője a következőképpen írta le [15]:

,,Szegény! Úgy előttem van ez a jelenet. A Budakeszi úton egy napsugaras vasárnap délelőtt sógorommal kettesben töltöttük. Néném elment valahova. Erre azt mondja Emil sógor: Marcsi! Tedd kérlek ezt a földön álló nagy mélykék kínai vázát a könyvespolc közepére, vezess oda és ujjamat felemelve irányítsd a vázára. A szoba fala tojáshéj színű volt. All előtte, meresztve egyetlen szemét — majd jó soká kijelenti: a vázát nem látom, tehát teljesen vak vagyok ...”

Még néhány évet élt ezután a sorscsapás után, teljes szellemi frissességben, foglalkozva könyveinek, cikkeinek diktálásával, sajtó alá rendezésével, majd jó barátjának, példaképének, Bánki Donátnak életrajzát összeállítva (65).

*

1955. szeptember 1-én egy hosszú életű, alkotó, kutató, feltaláló gépészmérnök, négy és fél évtizeden át működő kiváló magyar műszaki egyetemi tanár, nagy egyéniség távozott el tőlünk, mély nyomot hagyva az alig száz éves hazai gépészmérnöki oktatásban, a hazai műszaki tudományok fejlesztésében, a magyar nyelvű szakirodalom gyarapításában.

176