Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 5. A magyar gépészet alkotói, egyetemi oktatók (Budapest, 1981)
Dr. Terplán Zénó: Schimanek Emil
Tekintettel arra, hogy a népi demokrácia gazdasági programjában a kutatómunka szellemi és anyagi támogatására különös súlyt helyez, remélhető, hogy ilyképpen rövidesen tehetséges, lelkes, fiatal erőkből álló gárda fog a program végrehajtásában nagy sikerrel közreműködni.” A ,,hattyúdal”-t a régi jó barátnak, a példaképnek, Bánki Donátnak életrajza (65) jelentette, amely könnyen olvasható, folyamatos elbeszélés, ragyogó, friss — ha szabad ezt a jelzőt használni — fiatalos stílussal. Nem szorosan vett életrajz, hanem kb. három évtizednek izgalmas nemzetközi és hazai gépésztörténeti talajába ágyazott emlékmű. Bár saját személyét illetően szerény, mégis adott kérdésekről kifejtett önvallomásaival tulajdonképpen saját magáról is emléket hagyott hátra. \ . Schimanek Emil közéleti szereplése és emberi egyénisége Schimanek Emil arcképét — oktatói és oktatáspolitikai, feltalálói és szakírói tevékenységének ismertetése mellett — csak a magánember és a közéleti ember bemutatása teszi teljessé. A mai hazai gépészmérnökök közül az idősebb nemzedék is csak pályájának befejező szakaszát, s a közéletből való visszavonulását ismerhette, s ha nem volt közvetlen kapcsolatban vele és ha nem ismerhette egyben utolsó éveinek megrendítő tragédiájában, lenyűgöző helytállásában megnyilvánuló emberi nagyságát is — nemcsak hiányos, hanem könnyen téves képet is alkothat róla. A 80-dik évén túl élő tudós szinte életének utolsó napjáig teljes szellemi frisseséggel, csodálatraméltó emlékezőtehetséggel és szellemi koncentrációval, teljesen vakon is változatlan energiával dolgozott tapasztalatai összefoglalásán, végül egykori gyári mémöktársa, majd egyetemi tanártársa és jó barátja, Bánki Donát emléke előtti végső tiszteletadáson. Más ember volt a felszabadulás előtt, amikor lényegében társadalmi elismerésben alig részesült. Az elkésett elismerések mind a felszabadulás utánra estek: az 1948-ban kapott Kossuth-díj, az 1955-ben átnyújtott gyémántdiploma, és a halála előtt elnyert magas állami kitüntetés. A felszabadulás előtt, a háborús években, amikor koránál fogva is, de a háborús kormányokkal szemben állóan is egyre háttérbe szorult, elszigetelődött. Talán innen adódik, hogy még azok is, akik kiváló professzori munkáját volt tanítványaival egybehangzóan elismerik, inkább néhány negatív emberi magatartására emlékeznek. A negatívumok két motívumban foglalhatók össze. Mindkettő négy és fél évtizedes tanári pályájának nagyjából a befejező évtizedére esik. A 30-as években idősebb tanártársai már meghaltak, vagy nyugdíjban voltak, s így ő lett a gépészmérnöki karnak szakmai vezére. Mivel hazánkban annak idején egyetlen műegyetem létezett, a kalorikus gépek területén egyeduralkodó szaktekintéllyé vált, akit bírálat nem érhet. Nyilván túlzottak azok az állítások, hogy ő meg is tett volna mindent ennek az állapotnak fenntartására. így pl. egyes 169
