Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 5. A magyar gépészet alkotói, egyetemi oktatók (Budapest, 1981)
Dr. Terplán Zénó: Bartel János
címe: Az anyag átalakíthatóságáról (5). A doktori szigorlat a Mechanikai technológia főtárgyból, ill. a Kémiai technológia és a Gépszerkezettan melléktárgyakból zajlott le. Az oklevélből az is kiderül, hogy Bartel János lembergi gépészmérnöki oklevelét — valószínűleg a doktori szabályzat akkori előírásai miatt — 1913. április 17-én előbb honosíttatni kellett. 1914— 1941 között a Magyar Anyagvizsgálók Egyesületének alelnöke, ill. haláláig tiszteletbeli titkára volt. E tisztségekre Rejtő Sándor javasolta Bartel Jánost. 1915- től a Rimamurányi—Salgótarjáni Vasmű Rt. műszaki igazgatója. 1915- ben jelent meg ,,A bemetszett rudak hajlító ütőpróbája” c. tanulmánya (8), amelyet Rejtő Sándor akadémikus professzor teljesen átvett az 1918-ban első ízben megjelent ,,Az elméleti mechanikai technológia alapelvei és a fémek technológiája” c. kétkötetes tankönyvének II. kötetébe. 1916- ban tette közzé az MMÉE Közlönyében ,,A szilárdsági fogalmak Rejtő és Mohr szerint” c. tanulmányát (10), amely ugyancsak a kiemelkedő munkái közé sorolható. Ezt bírálta Herrmann Miksa professzor a gépszerkezettan oldaláról ,,A többirányú igénybevétel kérdésében” c. cikkében. Erre válaszolt Rejtő Sándor ugyancsak a nyilvánosság előtt „Megjegyzések Herrmann Miksának Bartel János dr. közleményeiről szóló bírálatára” címen. 1916-ban ő ismertette Rejtő Sándor előbb említett könyvének I. kötetét az MMÉE Közlönyének hasábjain (11). A 20-as évek végén nemzetközi anyagvizsgálati kongresszusok munkájában vett részt előadásokkal és az előadásokat követő vitákban [1927-ben Amszterdamban (13), 1929-ben Zürichben (14) és 1930-ban Párizsban]. E szereplésekben szaktudásán kívül nagyban segítette nyelvtudása. Egyformán jól beszélt lengyelül, magyarul, németül, franciául és angolul. 1927—30 között az MMÉE választmányi tagja. 1930-ban kidolgozta a magyar Vas- és Acélszabványokat, amely munkájáért miniszteri elismerésben részesült. 1932-ben nyugalomba vonult, de még éveken át műszaki tanácsadó maradt a vállalatnál. Életének utolsó évtizedében is változatlanul aktív maradt. Sokat tett ekkor is a lengyel—magyar barátság ápolásáért, amely munkásságáért magas lengyel kitüntetésben részesült. Résztvett az 1935-ös budapesti III. Nemzetközi Sín Értekezleten, amelyen ,,Zur Frage der Kerbzähigkeit des Schienen Werkstoffes” c. nagysikerű előadást tartott (15, 16). Készült az 1938. évi düsseldorfi IV. Nemzetközi Sín Értekezletre. „Kerbzähigkeit im Betrieb gebrochener Eisenbahnschienen” c. előadását be is küldte, Düsseldorfba azonban egy váratlan, kisebb balesete miatt nem utazhatott. 1938-ban, 76 éves korában — az anyagvizsgálat területén végzett tudományos munkájáért — a magyar érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 133
