Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)
Pénzes István: Verancsics Fausztusz
fedő nyomókarját milyen módon mozgatták; például: nehezékkel, csavarorsóval. csigasorral stb. A magyar oklevelek a 14. században említik először az olajütőt [51. 50— 55. p.]. Az olajbogyók kinyomására szolgáló préshengerek eredetét sem ismerjük. Verancsics olyan lóvontatású malomkőről tudósít (Melléklet: XXV), amely föltehetőleg hasonlatos lehetett M. Rühlmann által leírt szerkezethez (30. ábra). Itt. amint látható, a csonkakúp alakú préselem tengelyét igavonó állat forgatta körbe. A préselendő olajbogyókat a csonkakúp alá szórták, amely részben súlyával, részben forgó-csúszó mozgásával kinyomta azok olajtartalmát. Hasonló lehetett az a szerkezet is. amelyet Verancsics úgy emleget, ,,. . . hogy a malomkő tengelyét egy ló forgatta körbe”. A szűkszavú leírás folytatásában ez áll: ,,A mi malomkövünk ezt majd könnyebben végzi el, emberek segítségével” . . . Verancsics olajmalma lényegében préshenger és taposókerék társításából állt (24. kép). A két szerkezeti csoportot a hajtókötelek és az állványzat kötötte össze. A préshenger vagy másnéven munkahenger vályúban mozoghatott. Verancsics a munkahengerbe a kedvelt gépelemét, a négyzetes keresztmetszetű tengelyt erősítette. A tengely két végén kötéldobok voltak, kb. olyan kerülethosszal. mint amilyen hosszú a vályú. A préselendő olajbogyókat — egyenletes rétegben — a vályú fenekére szórták. Az olaj kifolyónyílását a vályú 30. ábra Olajmalom, M. Rühlmann után 87
