Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)
Pénzes István: Verancsics Fausztusz
A 12. kép rajza az ősi függőleges tengelyű szélmalom verancsicsos változata. A királytengely vége nem szabad, hanem tetőzettel megfogott. A torony nyílásai ajtókkal fedhetők. Működés esetén két ajtó volt nyitva, az egyik a levegő beáramlását-, a másik a kiáramlást segítette. A másik két ajtót becsukták. A királytengely kapcsolódását a rajzoló nem részletezte, ez a malomrész azonos lehetett all. képen látottakkal. A tárgyilagosság kedvéért meg kell jegyezni: az alaprajz téves. A távlati képen négy vitorla van, az alaprajzon nyolc látható. A torony négyzetes keresztmetszetű, az alaprajz téglalap. A Melléklet XIII. magyarázatában Verancsics arra utal, hogy az ajtók becsukásával megakadályozható az ellennyomaték keletkezése. A távlati képbe ezt legkifejezőbben a négy lapát és a zárható nyílások berajzolásával tudta ábrázolni. Ugyanennél a megoldásnál — magyarázat híjján ezt is vélhetjük — meg kívánja tartani a négynél több lapát elvét, amire a kisebb léptékű rajz utal. A 13. kép malma sorban az utolsó szélmalom. Nézzük meg a torony mellé rajzolt alaprajzot! A járókerék nyolcszárnyú, a terelők 30 fokos osztásban fogják körül a forgóelemet. Bármely irányból áramlott is a levegő, két terelő között felgyorsult és — érintőlegesen hatva — elfordította a járókereket. A járókerék tengelyét felül a tetőbe erősített csapágy tartotta, alul nyilvánvalóan talpcsapágyon forgott. Az őrlőkövek fogaskerekei a nagy fogaskerékhez kapcsolódtak. A vázolt szerkezetet ismertetve, Hajós Antal és Vada Pál Verancsics Fausztuszt a szélturbina feltalálójának nevezi [34] és [105]. * A vízienergia használatának kezdetét nem ismerjük. A vízemelő kereket feltehetően már a föníciaiak és az egyiptomiak is ismerték és használták. A vízimalom első írásos említése az időszámításunk előtti 1. évszázadból való. Sztrobon (i. e. 60— i. sz. 20) görög földrajzíró töredékesen reánk maradt művében, a Geographika-ban említi a vízimalmokat. Bennet és Eldon ,,History of Corn-milling” c. könyvükben gyanítják, hogy a Geographika-ban vízszintes síkban forgó vízikerékről van szó [8]. Vitruvius (i. e. 1. század második fele) művében, a De Architectura 10. könyvében ír — egyebek mellett — a vízimalomról. Vitruvius alucsapó vízimalmot írt le. A vízikerék vízszintes tengelyén nagy fogaskerék volt (27. ábra), amely a kőpár függőleges tengelyén kisebb fogaskereket hajtott. A két fogaskerék derékszögben kapcsolódott egymással. A kőpár fölött már garat volt, a gabona ebből hullott a kövek közé. (A rajz Vitruvius leírása alapján készült. Ám korántsem egyetlen lehetséges változat. Még napjainkban is vitatéma, hogy valójában hogyan is működött az egykori vízimalom . . .) Vitruvius kora után, az i. sz. 1. századában, a római birodalomban egyre több vízimalmot építettek. Az alulcsapó vízi kerekekkel működő malmok elsősorban a római katonaság légióinak őrölték a gabonát. 76
