Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)

Pénzes István: Verancsics Fausztusz

adva Leonardo da Vinci kéziratos hagyatékának megismerésére. Fennáll tehát annak a valószínűsége, miszerint Verancsics Fausztusz tanulmányozhatta az alant felsorolt szerzők műveit.

A Verancsicsot körülvevő szellemi és műszaki vívmánykörnyezet ,,föltérképezése” megkönnyíti a későbbi összevetéseket és hivatkozást. Az elődök számát illetően a szerzők tudományágak szerinti csoportosítása és az arányok megválasztása Verancsics munkásságához igazodik. Ennek megfelelően a természettudomány művelői és a műszaki szerzők vannak nagyobb arányban képviselve.

Ambrosius Calepinus (1435—1511) olasz hittudós és szótáríró. Szótára először 1502-ben jelent meg, több görög nyelvű értelmezéssel. A szótárt sokszor kiadták. A nyelvek száma egyre gyarapodott. Számunkra az 1585. évi honi kiadás a legbecsesebb. Ebbe a magyar értelmezéket tartalmazó kiadásba írta Laskai (Csókás) Péter (?—1587) és két társa a szótározott szók magyar megfelelőit. A Calepinus-szótár tehát számunkra felbecsülhetetlen tudományos értékű. Az 1585-ös kiadás magyar szókincse húsz-huszonötezerre tehető. Egyébként a Calepinus szótár, közel három évszázadon át, az európai nyelvi műveltség egyik legfőbb eszköze volt.

Giacomo Zabarella (1532—1589) filozófus. A bölcseleti előadásait a diák Verancsics Fausztusz is hallgathatta. Zabarella művét, az Opera Logica-t, 1578-ban nyomtatták Velencében. Czabán Izsák (1632—1707), az atomok létezéséről elmélkedve, többször hivatkozik Zabarella munkájára. Az előzőekhez hozzá kell tenni, ahogyan Balázs János kimutatta [3. 138. p. ], hogy Verancsics logikai munkájában nincs közvetlen utalás a padovai mester munkájára.

Giovanni L. Vives (1492—1540) műve In pseudodialecticos címmel 1519-ben jelent meg Baselben. E spanyol humanista műveinek hatása tükröződik leginkább Verancsics Logica Nova-jában. Umberto Forti véleményét idézve, Vives . . . „bizonyos értelemben forradalmár”, az „emberiség megbízható kultúrájára” hivatkozott, „mely lelket lehelt a technológiai fejlődésbe, ösztönözve a tudósokat kultúrtörténeti kutatásra is, mintegy kötelezve annak kutatását, hogy hol és hogyan találták ki, gyakorolták, tökéletesítették és őrizték meg a szakmákat és hogyan hasznosíthatók ezek a javunkra.” [115. 48. p.] Vives De causis corruptarum artium (1531) c. művében még tovább megy, mondván: az arisztoteleszi és egyházi filozófia rendszerbe foglalását . . . „meg kell tisztítani a metafizika (gondolkodási módszer) ürességétől és hiábavaló illúzióitól” [115. 48. p. ].

Leonardo da Vinci (1452—1519) korára és közvetlen utókorára gyakorolt hatását nehéz megállapítani. Ez részben azzal függ össze, hogy kéziratai, majd később kéziratos kötetei — jellegük, azaz egyedi voltuk miatt — nem épülhettek be a 16. század tudományos ismereteibe. Másrészt Leonardo kutatásai, kísérletei töredékesek maradtak. Följegyzéseit önmagának készítette. Titkos írással írt, számos esetben sejtelmes jelzőrendszerrel. Különleges kérdések izgatták a kíváncsiságát. Ismereteit másoknak nem igyekezett átadni. Nagy38