Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)
Pénzes István: Verancsics Fausztusz
V. Elképzelés a templomról A kereszténység területein több jelentős templomot látni, amiket apránként, fokozatosan építettek, részint a kiadások nagysága miatt, részint a kifinomult szellem következtében. Az én megítélésem szerint aligha található köztük egy is. amelynek valamennyi, jól elrendezett és összegyűjtött részletéből egyetlen egységes testet alakítottak ki és szerkesztettek volna meg. Mert ki is tagadná, hogy a harangtornyok, meg a sekrestyék nem részei a templomnak. A harangtornyokat és szent helyeket részben hozzáillesztették a templomokhoz, ami által olyan emberi testhez hasonlítanak, amelynek élettelen az egyik karja, részben pedig teljesen különállóan építették azokat. A sekrestyéket rendszerint azután építik a templomok mellé, miután azt már teljesen fölépítették és befejezték. Az is szokás, különösen Itáliában, hogy a templomokhoz nagy és kis kápolnákat illesztenek és ezek azután beteg testből kinyúló púpoknak tűnnek. Úgy ítélem meg. hogy a templomok építésénél a harmadik tévedés abban áll. hogy a falat teljes vastagságában és nehézkességében építik fel. A félhajót így igen kisszámú oszlopra helyezik, meghagyva, hogy az egész terhelés a templom nehézkes falakból épült két oldalán legyen. Azonban a templomba helyezett oszlopok nagy akadálvt képeznek. A negyedik bűn. hogy a boltíves sarkokat kívülről nagy gyámfalakkal sötétítik el. ez olyan dolog, ami a szemlélőnek nem nyújt kedvező látványt. Én észrevettem ezeket a dolgokat és másokat is. régieket, amik nekem egyáltalában nem tetszenek. Ez az oka. hogy feltaláltam a templomnak ezt a modeljét. amelyik egyedüli abban, hogy hasonló önmagához azáltal. hogy valamennyi része egy egészet képez és mind belül, mind kívül megfelelő helyen vannak a templomrészek. A mi templomunk felületén a tornyok vagy harangtomyok helyett, bizonyos számú ablak van. amelyek részben díszek. részben alkalmasak harang befogadására. És így a torony építési költségét körülbelül a templom felének megépítésére lehet felhasználni. Az oszlopcsarnok alatt, a nagy oltár három oldalán, három sekrestye van. Ezek megakadályozzák. hogy a nép az oltár körül sétáljon és akadályozza a papokat a tevékenységükben. A templom törzsét belül oszlopcsarnok veszi körül, eltakarva a boltívet alátámasztó pilléreket és ez teszi lehetővé, hogy a mi templomunk kétszer annyi embert fogad be. mint amennyit egy másik, hasonló költségű képes lenne befogadni. Mindezeken túlmenően, az előkelő személyek, akiket a templom felső részén helyeznek el. el vannak különítve. Ezenfelül egy másik nagy oszlopcsarnok is található ugyancsak a templom területén: bejáratul szolgálva. Ez a templomrész kívül nyitott és két oldalán vannak azok az ajtók, amelyeken keresztül a választottak fel mehetnek a belső oszlopcsarnokban levő helyeikhez. Ötödsorban. a mi templomunkat több párkány veszi körül és övezi, amelyek a szemlélőnek kiegyensúlyozott és kellemes látványt nyújtanak. Talán ez az oka annak, hogy túl soká időztem annál, ami minket érint. Ezt mindenesetre abbahagyom és alárendelem magam azoknak, akik ezen művészet terén a legügyesebbek. 8' 115