Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 3. Fizikus és matematikus alkotó oktatók, főként a mérnökképzés tanárai sorából (Budapest, 1983)
Holenda Barnabás †: Jedlik Ányos
Jedlik alkotásai Az ,,elektromotor” modellje Közhely számba megy már, hogy ma az atomkorszakban élünk. Hasonló joggal nevezhetjük a XIX. századot az elektromosság korszakának. 1800-ban állította össze Volta az első elektromos áramot termelő oszlopot, a legcsodálatosabb eszközt — mondta róla Arago —, amelyet ember valaha felfedezett; a század nagy eredményeit pedig betetőzte az 1901-es hír, hogy Marconának sikerült hullámokkal megvalósítani a drótnélküli összeköttetést Európa és Amerika között. E két terminus között a század zseniális kutatói fokozatosan feltárták az elektromos áram sokféle tulajdonságát, hatását, amelyeknek gyakorlati alkalmazásai megváltoztatták az emberi civilizáció arculatát. Ebbe a munkába a múlt század harmadik évtizedétől kezdve hazánk is bekapcsolódott, jó idéig egyedül Jedlik munkásságával. Hátramaradt iratainak alaposabb ismerete meggyőz bennünket, hogy a szerény anyagi eszközökkel rendelkező fizikai szertárak csendes munkása nemcsak, hogy lépést tartott az európai haladással, de nem egy dologban meg is előzte azt. Jedlik kezdő tanársága idején két újabb elektromos jelenség keltette fel a fizikusok érdeklődését. Az egyik az áramnak a mágnesre való hatása volt, amelyet Oersted fedezett fel 1820-ban, a másik pedig az ugyanabban az évben felfedezett elektromágnes. Arago és Ampére ugyanis kísérleteik közben azt találták, hogyha acél- vagy vasrudat dróttekerccsel vesznek körül és a tekercsbe áramot vezetnek, akkor a rúd mágnessé lesz. Az Oersted-féle hatás fokozására Schweiger az áramvezetéket egy négyszögletes keret pereme mentén többszörös menetben vezette a mágnes körül, vagyis úgynevezett multiplikátort (sokszorozó tekercset) készített. (2. ábra). Ilyen Schweiger-féle multiplikátorral végzett Jedlik is kísérleteket győri kezdő tanár korában, és ehhez kapcsolódik első felfedezése. Erről maga számolt be Hellernek írt levelében, amelynek egyik példánya a pannonhalmi kézirattárban van. ,,A villamosdelej ességnek tüneményei engemet is leginkább érdekeltek. Miután tanárságom két első éve alatt a természettani folyóiratokban közzétett villamdelejesség tüneményeivel lehetőleg megismerkedtem, részemről a Schweiger-féle multiplicatorba egy a delejtűnél sokkal erősebb villamdelejt alkalmaztam. De mivel az a multiplicator delejes hatása által kitérítve azon helyzetből, melyben hossza a multiplicator huzalainak irányával egyenközű, ott megint nyugvó állapotba jönne, ahol a delej hossza a multiplicator huzalainak irányával épszöget (derékszöget) képez: tehát a végett, hogy azon helyeken meg ne állhasson, hanem a megkezdett mozgást szakadás nélkül folytassa, a multiplicator szerkezet úgy módosítandó, hogy a villany dele jen létező huzaltekercsben a villamfolyam az ellenkező irányúra változzék ott, ahol a villamdelej hossza a multiplicator huzalainak irányával épszöget képez.” 56
