Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 3. Fizikus és matematikus alkotó oktatók, főként a mérnökképzés tanárai sorából (Budapest, 1983)
Magyari Endre: In memoriam. Emlékezés Kürschák Józsefre
azután kezdtük sajnálni a drága időnket, s közös elhatározással régi „ábrázoiós” tanárunktól — legyen itt neve is megörökítve: Vidovich Béla — elkértük délutáni használatra a főreáliskola nagy rajztermét — óriási fekete táblával! — sőt kaptunk a tanári könyvtárból szakkönyveket is. Kineveztük egymást — hajlamainkat is figyelembe véve — az egyes tárgyak előadóinak azzal a fogadalommal, hogy minden másodnap kell előadni egy-egy fejez étkét, közbenső napon ő is hallgató, és délelőttönként szabad a „profeszszor uraknak'' készülni. Hat tárgyunk volt, mindennap 3 — 3 előadás: ment minden, mint a karikacsapás. A ,.tanár úr” egy órányi anyaggal tudott többet, mint a tanítványok, de ezt alig lehetett észrevenni — szerintünk. Mindenesetre őszig jól elkészültünk az első év anyagából, sőt hozzászoktunk a tábla előtti előadáshoz, a szabad és kötetlen, de didaktikailag mégis helyes fogalmazáshoz — sok hasznát láttuk ennek később egész pályafutásunk alatt. Szeptemberben nagynehezen felvergődtünk Budapestre, és örömmel hallottuk, hogy — bár előadások még nem voltak a Műegyetemen — vizsgázni azonban lehetett. Persze azonnal jelentkeztünk is valamennyi tárgyból, és becsületünkre legyen mondva: a nagyváradi ,,fiókműegyetem” kitett magáért, csupa „jeles”, „kitűnő” és „jó” utóvizsgákról számolhattunk be egymásnak. E mozgolódásaink folyamán kerültem (1919. XII. 19.) Kürschák Profeszszor Űr elé Anal. I.-ből, ami is diáknyelven a magasabb, analitikai geometriát és matematikát jelentette. Eleinte egyszerűbb, majd mind magasabb szintű levezetéseket és feladatokat kellett megoldanom. Végül kaptam egy „csiklandósabb” trigonometrikusfüggvény integrál feladatot, aminek gyors és elegáns megoldásáért már-már a „kitűnő” lebegett a drukktól égő szemeim előtt, mikoris a Professzor Űr megszólalt az ő utolérhetetlen sajátos hangsúlyozású beszédmodorával, de most valami kedvetlenséget véltem hallani benne: „Igggen tisz-telt Kegyed! Ez ugyan nagyon érdekes volt, de van egy súlyos szépséghibája: én ezt az integrált az előadásaimon nem így vezettem le, valószínű tehát, hogy akkor ön, igggen tisztelt Kegyed, — az előadásomon nem volt ott, amit sajnálatosnak tartok az érdemjegye miatt.” — és ezzel nyúl az indexem után. „Szervusz, kitűnő”! integetek magamban elszálló reményeim után, pillanatig sem kételkedve az ítélet jogossága felől; de — belső szózatot hallok és némi kis dadogó mentegetődzés után elmeséltem „megszállási” — sorsunkat és a nagyváradi ..kis Műegyetem” történetét. Kürschák Professzor Ur láthatóan felélénkülő figyelemmel hallgatta az elbeszélésemet — közben az indexemet le is tette a vizsgáztató kis asztalkára — majd megszólalt: „Igggen Tisz-telt Kegyed! Ez egy nagyon szép történet volt, és büszke is vagyok a váradi diákjaimra. De most még elégítse ki egy ilyen öreg ember kíváncsiságát: ki volt az említettek közül a nagyváradi Kürschák ?” Még mai nap is érzem, mint vetett lobot 20 éves, fiatal, kerek arcom, alig bírván kinyögni: ,,É.é.én...n.n.ne tessék haragudni” — és nagyot nyeltem... 281