Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 3. Fizikus és matematikus alkotó oktatók, főként a mérnökképzés tanárai sorából (Budapest, 1983)

Szénássy Barna: Kőnig Gyula

terméketlen, érzelgős vagy teoretikus érdeklődésével, hanem az eleven lélek penetráló megértésével”1.*

Élethivatásul előbb az orvosi pályát választotta. Érettségi vizsgálata után be is iratkozott a bécsi egyetem orvosi fakultására, egy éven át szorgalmasan hallgatta a medicina bevezető előadásait, de egyidejűleg figyelemmel kísérte — és nem eredménytelenül — a matematikai kollégiumokat is. Bécsben e két szaktudomány még többé-kevésbé paritásos alapon szerepelt életében, amikor azonban egy év leteltével Berlinbe távozott, érdeklődése egyre inkább eltolódott a filozófia és ezen át a matematika irányába. Elsősorban a három nagy matematikus, Kummer, Kronecker és Weierstras-s volt itt hatással rá.

Azonban tudásvágya, nyugtalan szelleme tovább vitte, az 1868 — 69. tanév második felétől már Heidelbergben találjuk. A kis Neckar-parti város tudományos légkörével, idillikus környezetével kitörölhetetlen nyomokat hagyott lelkében. Tartalmilag gazdag, stiláris szempontból pedig mintának állítható visszaemlékezéséből [19] látjuk, hogy Heidelberg jelentette számára az „eszmék világát”, az ott töltött idő a „tavasz duzzadását”. Ez korántsem meglepő, ha meggondoljuk, hogy ott olyan nagy egyéniségekkel került közelebbi személyi és tudományos kapcsolatba, mint Kirchhoff, Helmholtz és Königsberger.

Helmholtz bíztatására olyan vizsgálatokat folytatott, melyek egyaránt igényeltek kísérleteket és elméleti megfontolásokat: azt az időtartamot tanulmányozta, mely az érzéki behatástól a tudatos mozgásig szükséges (reakció-idő), valamint, hogy ezt az időt mennyiben befolyásolják külső tényezők (többek között pl. az alkohol-fogyasztás). Kutatásainak eredményeit a bécsi Tudományos Akadémia Értesítőjében közölte [7]. E munkájával párhuzamosan készítette el matematikai doktori disszertációját is [24], melynek témáját Königsberger ajánlotta. Matematika-doktori szigorlatát 1870-ben abszolválta summa cum laude eredménnyel.

Heidelberg után még egy szemeszterre ellátogatott Berlinbe, majd visszatért hazájába. Tudásának elismerése itthon nem késlekedett: a budapesti tudományegyetem 1871-ben magántanárrá habilitálta, 1873-ban pedig — mikor Hunyadyt is — az egyesített képez de tanárává nevezték ki. Ugyanakkor megbízták a Műegyetemen szervezett harmadik matematikai tanszék vezetésével. Rá egy évre, 1874. november 11-én lett műegyetemi nyilvános rendes tanár.

Az alig 25 éves fiatal tudós ettől kezdve négy évtizeden át egyik legsúlyosabb egyénisége felsőoktatásunknak és matematikai életünknek. Lehetetlen is megemlítenünk mindazokat a területeket, hol személye fontos, talán döntő szerepet játszott. Ott bábáskodott a „Műegyetemi Lapok” születésénél, a „Mathematikai Társaság” is aligha lett volna életképes nélküle, a „Mathematikai és

* A „Megjegyzések”-et és König Gyula „Nyomtatásban megjelent művei”-nek címét tanulmányunk végén külön fejezetekben közöljük. A kis arab számok az előbbiek, a []-be tett számok pedig az utóbbiak sorszámozására vonatkoznak.

208