Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Lupták Ernő: Bermann Miksa
alakítására. Ismerteti a helyes edzés feltételeit és gyakorlati tanácsokat ad az edzés kivitelére, mert mint maga mondja ,,a helytelenül edzett szerszám használat alatt hamar romlik, a vele teljesített megmunkálás nem tiszta és hosszabb időt igénylő, tehát költséges”. Ezek a szavak ma is helytállóak. Bermann a szerszámacél alatt ,,rendesen a mangántartalmú acélt” érti, melv jól kovácsolható és edzhető. Ismeri, hogy a szén (C) % növekedésével együtt jár az acél keménységének növekedése, de csökken a szívósság, viszont a mangán adagolásával növekszik a keménység, szívósság és hegeszthetőség. Tárgyalja a króm és wolfram ötvözésének a hatását, ezek az acélnak nagy ,,sűrűséget” kölcsönöznek és ha a fenti ötvöző elemek megfelelő mennyiségben vannak jelen, a nagy keménységű acélt ,speciális” acélnak nevezi. Itt a szilícium keménység és szívósság növelő hatásáról, valamint arról ír, hogy a foszfor (P) és a kén (S) az acél törékenységét (hideg és vörösmeleg törékenység) segíti elő. Fenti megállapításai a szerszámacélról ma is sokban helytállóak, de rendszerezésük nem helyes és egyes megállapításai ma már kiegészítésre szorulnak. 1898 óta az acélok előállítása, metallurgiája sokat haladt előre. Az elektromos kemencék használata mind az olvasztásnál, mind a hőkezelésnél, a hőfokok pontos mérésével lehetővé tették az acél szövetszerkezetének legmegfelelőbb kialakítását. Bermann idejében az anyagköltség még nem játszott oly nagy szerepet, napjainkban azonban a szerszámok nagy mennyiségű felhasználása miatt a költségek nagyon fontosak az ötvözött szerszámacéloknál is. Az ötvözött szerszámacélok felhasználásánál figyelni kell a nagy forgácsoló sebesség mellett az éltartósságra is. A króm, wolfram, vanádium, molibdén. esetleg még kobalt ötvözőanyagú gyorsacélok, élüket még kezdő vörös izzásnál (550° C) is megtartják (nagy forgácsoló sebesség esetében). A mangán a hegeszthetőséget és kopásállóságot is növeli, a króm szintén kopásállóvá és lökésszerű terheléseknek jól ellenállóvá teszi az ötvözött szerszámacélt. Wolfram különösen az éltartósságnál, melegszilárdságnál és mágnesezhetőségnél jelent előnyt. Az edzés vizsgálatánál Bormann az empirikus megállapításokat követi. Törési felületekből következtet az anyag edzésének jóságára, ,,Az acél törési felülete a szerszámacél vizsgálatnak egyik tényezője. A törésfelület teljesen egyenletes sűrűségű szemcsés legyen (homogén). Ha egyes részeiben sűrűbb vagy ritkább, vagy ha rétegvonalat mutat, akkor az acél szerszám készítésére nem alkalmas, mert edzés után is egyenlőtlen keménységű, az élek hamar csorbasakká válnak, vagy eltompulnak, emellett az edzésnél könnyen elreped”. Az edzés folyamatát a következő kísérletekkel figyelte meg (1. ábra). I. Egy közép keménységű négyzet keresztmetszetű tengelyacél darabot 12x12 mm keresztmetszetű rudacskává kovácsoltatta a kézi vésőbevéséssel kockát alakított ki, majd letörte ezt a kockát a nyers töret összehasonlítása céljából. A letöréshez szükséges ütések száma szerinte mérvadó a szívósságra. TI. Ugyanezen a rudacskán másik kockát határolt el vésővel és faszén tűzben fel melegítette, míg a ráejtett víz sistergett ebben a melegben nehezen letörte a kockát. A törési felület zeg-zúgos, réteges, rövid szálas, csak részben szemcsés. 460
