Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Lizsnyánszky Antal: Borbély Lajos
zó egyéb szolgáltató üzemek korszerűsítésével. Egy időben intézkedett a salgótarjáni Thomas-mű leállításáról és az ottani meleghengermű durvasorozatának, Ózdra való áttelepítéséről. A nehézkohászat finomabb áruinak részbeni gyártását — a hengerhuzalt és szalagacélt — egyelőre Salgótarjánban hagyták. Az Ozdra összpontosított nehézkohászat beruházásai nagyobb részben 1904-ben fejeződtek be és váltak termelőképessé. Az áttelepítéssel a salgótarjáni gyár termelése, nagy mérvben csökkent és ennek pótlásául a régebben beindított szekértengely gyártás mellé, különféle mezőgazdasági szerszámok gyártását honosította meg Borbély. Az üresen maradt Thomas-műi és durvahengersori csarnokokban, szapora lüktetésű élet kezdődött: a szekértengely, csákány, ásó, kapa, eke, lapát és villagyártással. A hidegalakítást végző huzalművet és szeggyárat bővítették, új gyártmányként a huzalok meleghorganyozását, tüskés huzalok és bútorrugók készítését vezették be. Mivel Salgótarjánban maradt egyelőre a szalagacél meleghengerlés, (abroncssor) ésszerűen a szalagacél hidegalakításával is itt kezdték meg a kísérletet. 1903-ban, kisméretű kezdetleges hideghengerlő műhelyt létesítettek, árufinomítási céllal. Ezzel rakta le Borbély a mai korszerű hideghengermű alapjait. A nehézkohászat helyén Salgótarjánban, egy olyan nagy áruválasztékkal bíró feldolgozó gyárat létesített, amelyre az országnak szüksége volt, hogy a külföldi behozatalt korlátozza, vagy teljesen megszüntesse. Ezen elgondolásának helyességét is igazolta az idő, mert a gyár felfejlődése után, az országos igényen felül, exportra is szállított. A Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű Rt. kohászati összpontosítási tervének, Ózd, Borsodnádasd, Salgótarján volt az első szakasza. A teljes kibontakozást ebben az időben, a hosszantartó gazdasági válság zavarta. Ezt az időt, a továbbfejlesztés tervezési munkáira használta fel a társulat vezetősége, eltekintve egy-két halasztást nem tűrő beruházástól. Az ózdi gyárban 1908-ban két nagyolvasztó épült. A kohógázok ésszerű fel - használására, gázgépekkel hajtott áramfejlesztő telepet létesítettek, hogy a gyár jövőbeni áramellátását biztosítsák. A szűnőben levő gazdasági válság fékező hatása után, ismét nagy lendülettel folyt az összpontosítás második szakasza. A bányák, ércelőkészítők és nagyolvasztók fejlesztése után a gyárakra került a sor. A gyárak új épületekkel, és a régiek felújításával gazdagodtak. A termelés emelése céljából, újabb gyártmányokkal növelték a választékot. A javító főműhelyeket a termelőgépek gyarapodásával arányosan fejlesztették és korszerű szerszámgépekkel látták el. A gyárakat villamosították, önálló erőközpontokat létesítettek, a gőzenergiát, mint közvetlen hajtóerőt, ahol lehetett, legnagyobb részben megszüntették. Mind a termelő, mind a szolgáltató üzemekben, az emberi erőt kímélő gépesítéseket végeztek. Ózd, Borsodnádasd és Salgótarján az első világháború előtti években, 1913-ban korszerű kohászati telepekké és feldolgozó üzemekké fejlődtek. 440
