Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Bláthy Ottó Titusz
soros kapcsolású kommutátoros motorokat mutatott be. Az előbbiek terhelés nélküli, az utóbbiak teljes terheléssel való indításra voltak alkalmasak, a kommutáció javítására pedig ez utóbbiak már kompenzáló tekercseléssel voltak ellátva. Ugyanezen célból a kommutátor szeletei elé ellenálláshuzalok voltak beépítve. Előbbieket 1/2 — 20 lóerőig hatféle nagyságban, utóbbiakat 1/8 — 10 lóerőig tízféle nagyságban gyártották. Utóbbiak 1890-ben gyártott 3 lóerős típusát az 57. ábrán mutatjuk be. A Bláthy-féle kommutátoros motorsorozat egyik 10 lóerős 42 periódusú példányát a müncheni Deutsches Museum őrzi (58. ábra).* Sok kiváló szakember volt abban az időben, akik idegenkedtek a kettő helyett három tápvezetéket igénylő két-, ill. háromfázisú rendszer bevezetésétől. Ezek közé tartozott Déri is, Bláthy is; ez a felfogás vezette őket egyfázisú motorszerkezeteik megalkotásában. Hogy milyen éles volt ez a harc, erre jellemző Bláthvnak egyik — szájhagyományban megőrzött — kijelentése, amelyet akkor tett, amikor az első tíz lóerős egyfázisú kommutátoros motora a próbaterembe került: „Morgen werden wir dieser Drehstromschwindelei ein Ende machen!”** (443.) A nagy emberekről írt megemlékezések nem érdemelnék meg az objektív jelzőt, ha elhallgatnák a tévedéseket és balsikereket. Bláthy rendkívül gazdag eredményei mellett a tapasztalat hiányából eredő, tanulságos balfogások feljegyzése sem csorbítja a lángész érdemeit. Ezért említek még egy, a 90-es évek elején rosszul sikerült merész vállalkozást. Az egyfázisú motorsorozatok kifejlesztése után Ganzék vállalták egy textilgyár teljes villamosítását az északolaszországi Intra városban. Az addig létesített berendezések főleg világítási célt szolgáltak, vagy pedig áramátalakítók közbeiktatásával egyenáramú moterhajtásokat tápláltak. A textilgyár majdnem tisztán kismotoros terhelése addig nem tapasztalt új jelenséget váltott ki: a kis cos <p-érték nagy feszültségesést okozott, a generátorok gerjesztése kevésnek bizonyult, nem lehetett tartani a névleges feszültséget. Az így előálló üzemzavarok miatt később az egész berendezést átcserélték háromfázisúra. Egy erre vonatkozó beszélgetés alkalmával Bláthy — kissé eltúlozva az akkori elektrotechnikai ismeretek hiányosságát — ezt a megjegyzést tette: „Ha mi akkor tudtuk volna, hogy mi az a cos g, nem következett volna be az intrai fiaskó.”*** Kandó Kálmán volt az a fiatal magyar mérnök, aki a háromfázisú rendszer döntő jelentőségét úgyszólván ennek születésnapján felismerte és mérnöki oklevelének megszerzése után francia- és németországi tartózkodása alatt e rendszer kifejlesztésébe kapcsolódott bele. A Ganz-gyár vezetői 1893-ban meghívták munkatársul Kandót, aki tüneményes rövid idő alatt kifejlesztette nemcsak a háromfázisú motor- és generátorsorozatot, hanem a megfelelő transzformátor- és segédberendezés- (kapcsoló-, megszakító- stb.) sorozatok néhány tagját is, * A 2. világháború óta ennek sorsáról nem tudunk. * * „Holnap végét vetjük ennek a forgóáramú szélhámosságnak.” *** Halász Pál közlése. Intráról ld. még: 291., 175. p. 361
