Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Faller Jenő †: Hell József Károly
legfontosabbról szólt arról, hogy a léggép nemcsak függőleges, hanem ferde sőt törtirányban is kifogástalanul szállította a vizet, amire egyetlen más szivattyú sem volt képes. Mondott előnyökkel szemben rámutat a léggép ama nagy hibájára, hogy nem biztosított folytonos üzemet, mint pl. a rudasszivattyú, tekintve, hogy a fölső tartályt minden menet után ki kellett üríteni és az alsót működésbe hozni. Emellett nagy hátrány volt az is, hogy a víz légcsapjait a szivattyúkezelők nyitották és csukták, ami sok bajt és hibaforrást jelentett. Végül figyelmeztetett arra, hogy a léggép nem alkalmazható ott, ahol a bánya zsompja mélyebben fekszik, mint az alsó munkahenger, tekintve, hogy a bányavíznek a hengerbe mindig egy magasabb pontról kell beömlenie. De külön fejezetet szentelt Hell gépének Delius Kristóf Traugott is 1773-ban kiadott Bányamíveléstanában, s részletesen szólnak a gépről más egykorú hazai feljegyzések is, mint ahogy a külföldi írók sem mulasztották el soha Hell gépéről szólni, ha bányászatunk élenjáró alkotásairól írtak s a bányáinknál megfordult idegen szakemberek is kötelességüknek tartották munkáikban Hell gépét ismertetni. A gépet, mert arra nem volt szükség, 1769-ben leszerelték. Föl kell azonban tennünk, hogy azt egy másik aknába építették be, mert későbbi jelentésekből tudjuk, hogy 1780-ban is még üzemben volt egy léggép a Selmec-szélaknai kerületben. Hogy egyébként a gép nem jutott soha nagyobb szerephez az ottani bányákban, azt mindenekelőtt azzal magyarázzuk, hogy teljesítmény dolgában nem versenyezhetett Hellnek másik, egyben legnagyobb találmányával, a 4 évvel előbb szerkesztett vízoszlopos szivattyúval, melyből kitűnő teljesítménye miatt 20 év alatt 1769-ig — mint mondtuk — 9-et helyeztek üzembe a Selmecszélaknai bányakerületben. Míg ugyanis Hell vízoszlopos gépei hasonló munkaviszonyok mellett 82%-os hatásfokkal dolgoztak, addig a léggép hatásfoka — Poda és Delius előzőkben közölt munkái adataiból számítva — mindössze 36 % volt. De lényegesen csökkentette a léggép alkalmazásának lehetőségét az a tény is, hogy kiszolgálásához aránylag igen nagy mennyiségű hajtóvízre volt szükség, amiben a Selmec-szélaknai bányászat hatalmas víztároló berendezései ellenére sohasem bővelkedett, valamint az, hogy a gép vezérlése még kézi, emberi erővel történt, ami már a gépészet akkori fejlettségéhez viszonyítva túlhaladott volt. Befejezésül rá kell mutatnunk arra, hogy Hell léggépének elvét az 1860-as években az olajbányászat támasztotta föl újra, a serkentésre szoruló kutakban az olajnak kezdetben komprimált levegővel, majd századunk eleje óta komprimált földgázzal való szállítására. Helyesen mondja az idevonatkozó szakirodalom, hogy a ma alkalmazott segédgázas termelés, a gáz-lift „rtagvatyja” nem más, mint a selmeci bányászatban a világon először alkalmazott komprimált levegővel történő vízemelés, vagyis Hell József Károly találmánya, az ti., 29
