Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Gohér Mihály: Zipernowsky-Déry-Bláthy, a transzformátorrendszer három magyar feltalálója
II. A Ganzgyár transzformátorainak egységteljesítménynövekedése 1886—1927 között: Év kW Év kW* 1886 7,5 1903 750 1889 10 1905 2000 1890 30 1909 3000 1895 100 1911 8000 1897 350 1912 21000 1899 600 1927 42000 A 90-es évek elején kifejlesztették a transzformátorok oszlopos típusát (ld. 21. ábra), amely szerkezeti elrendezés pár év múlva különösen célszerűnek mutatkozott a háromfázisú rendszerben (ld. 22., 23., 24. ábrák). Kisebb teljesítményű transzformátoroknál a veszteségek okozta hőt mesterséges segédeszközök nélkül a környező levegőbe lehetett vezetni. Növekvő teljesítményeknél azonban hatásosabb hűtési módról kellett gondoskodni. Ilyen pl. a környező levegő áramlásának ventillátorok segítségével való fokozása. Ilyen szellőzött tarnszformátor látható a 24. ábrán; ugyanilyen szerkezetű volt a Ganz-gyár 1899-ben elkészült tízezredik transzformátora. A léghűtésű száraz transzformátorok felső teljesítményhatára 3000 kVA, felső feszültséghatára pedig kb. 20 000 voltig terjedt. A transzformátorveszteségekből keletkező hő elvezetésére igen célszerűnek bizonyult az olajhűtés alkalmazása. Ennek nemcsak a hűtőhatása, hanem a szigetelőképessége és nedvesség ellen védő hatása is nagyobb a levegőnél. Az olajhűtésű transzformátorok építését a múlt század vége felé kezdte meg a Ganz-gyár Bláthy tervei szerint. Már a transzformátorgyártás kezdeti stádiumában komoly problémát jelentett a vasveszteségek csökkentése. A múlt század utolsó évtizedében a transzformátorok vasmag-21. ábra * Felső határteljesítmény. 20 Műszaki nagyjaink II. 305 Egyfázisú oszlopos vasmagú transzformátor 1890-ből. 15 kW
