Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)

Faller Jenő †: Hell József Károly

hez 230, percenkint tehát 1,5 m3 víz kellett, amiből a gép 24 órás hajtóvíz szükséglete könnyen számítható. A szivattyú a föld alatt, a Biber-altáró szintjén volt elhe­lyezve, s 212 m mélységből az úgynevezett Sorgoezy, vagy 5 számú szint zsompjából emelte a vizet, mely a Biberaltárón át folyt a külszínre. Hell első vízoszlopos gépe egyébként alig kezdte meg munkáját, amikor annak ki­tűnő teljesítményét látva to­vábbi gépek készítését határoz­ták el. így szereltek már 1754-ben egy további vízoszlopos szi­vattyút az Amália-aknába, mely ugyancsak a föld alatt volt elhelyezve az úgynevezett Középső szinten s annak 3 szá­mú mélyszintjéről emelte a vi­zet 48,5 m magasra. Öt évvel később, tehát 1759- ben, a selmeci Zsigmond-akná­­ban szereltek fel két újabb víz­oszlopos gépet, melyek közül az első a külszínen, az aknától 48,6 m távolságban, a másik föld alatt, a Szentháromság-altáró szintjén volt beépítve. A két szivattyú telje­sen azonos méretű s kivitelű volt, s 133 m mélységből emelték a vizet a Szent­­háromságaltáró szintjére. A két gép közt mindössze annyi különbség volt, hogy a külszíni gépet 68, a földalattit 46 m magasságú vízoszlop hajtotta meg. Hell vízoszlopos gépét úgy látszik most már nagyban gyártották, mert 1766-ban a már mondott szélaknai Lipót-aknában egyszerre további 3 gépet szereltek be, melyek az erővizet részben a Reuchai, részben a Szélaknai-tóból kapták. Ezek közül az I. számú gép a külszíntől számított 82,6 m mélységben a Biber-altáró szintjén, a II. számú 100,0 m-rel mélyebben, a Pirochs szinten, a III. számú gép pedig ettől 82,9 m-rel mélyebben a Ferenc-altáró szintjén állt s mindhárom szivattyú az akna 7. szintjéről 93,2 mélységből emelte a bánya­vizet a Ferenc-altáró szintjére. 11. ábra Poda Miklós Hell József Károly léggépéről írt s 1771-ben kiadott munkájának címlapja 25

Next

/
Thumbnails
Contents