Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Faller Jenő †: Hell József Károly
val megteremtette a mai bányagépészet alapját, sőt — mint a továbbiakban látjuk — bizonyos fokig a hidraulikus motorú gépek első típusát is. Hell ezzel az újításával nemcsak korának volt külföldön is elismert legnagyobb úttörője, de egy olyan mechanizmust szerkesztett, amelyhez — természetesen korszerűsített kivitelben — mint ideális típushoz napjainkban térünk vissza. -Hell vízemelő szivattyújának üzembehelyezése után az új érdekes gépek egész sorát szerkesztette s állította munkába a Selmec-szélaknai bányászatban. ,,Himbás-szekrényes” vízemelőgépét 1749-ben a szélaknai Felsőbibertáróhoz tartozó Lipót-aknában beépített ,,vízoszlopos” szivattyúja követte, mely mai szemmel nézve is forradalmi újítás volt a bányagépészet történetében. Igazolja ezt az is, hogy teljesítményével egymás után kiszorította az „alsómagyarországi” bányakerületben addig használatos lójárgányos-, vízikerekes-, rudas-, tűz- és egyéb gépeket, úgy hogy 1768-ban összesen 9 vízoszlopos szivattyú dolgozott már a Selmec-szélaknai bányakerületben. De mindezeknél ékesebben beszél a szivattyú használhatóságáról s kitűnő szerkezetéről ama tény, hogy Hellnek a selmeci Zsigmondaknába 1759-ben beépített 24,6 lóerős vízoszlopos szivattyúja még több mint száz évvel később, 1865-ben is zavartalanul működött, a Lipót-aknán 1749-ben beépített első szivattyúja pedig még 1861-ben is üzemben volt. Hell 1753-ban újabb találmánnyal lepte meg a Selmec-szélaknai bányászatot. Ez év március 13-án helyezte ugyanis üzembe az Amália-aknában „léggépnek” nevezett, sűrített levegővel hajtott vízemelő szivattyúját, amely teljesen egyedülálló volt a vízemelés akkori technikájában, mivel a sűrített levegőnek mechanikai hatásával oldotta meg a vízemelést. Hell gépészeti alkotásainak sorában szólnunk kell á szélaknai Kőnigszeggakna üzemében 1758-ban beszerelt tűzgépéről is, mely azonban nem volt saját találmánya, csak tökéletesített mása a már korábban felállított, erlachi Fischer József Emánuel-féle szélaknai tűzgépeknek. Nem lenne teljes Hell gépészeti alkotásainak sora, ha nem szólnánk ércfeldolgozó zúzóiról, melyeknek korszerűsítése ugyancsak az ő nevéhez fűződik. Tudjuk, hogy a zúzóérc aprítása a Selmec-szélaknai bányakerületben faszerkezetű zúzóművekben, a vízzel dolgozó zúzóköpűkben mozsártörő módjára működő zúzónyilakkal történt. A nyilak emelését, illetve ejtését bütykös görönd végezte, melyet a XVII. század utolsó évtizedétől kezdődően vízikerekekkel hajtották meg. A bükkfából készült nyilak vasalva voltak, súlyuk 170—180 font volt és miután a csaknem általánosan használt 4 m átmérőjű vízikerekek percenként 10—11-et fordultak, és minden fordulatra egy-egy nyilat háromszor megemeltek, így a nyilak percenként 30—33 ütést végeztek. A törés az esési magasságnak megfelelően három fokozatban történt, ennek megfelelően durva, közép és finom érctörő nyilakról beszéltek. Hell az addigi 10 nyilas zúzókkal szemben 1766-ban a szélaknai Magdolnaakna mellett egy 35 nyilas zúzót épített, melynek hajtására egy régi rudas szivattyú 12 m átmérőjű vízikerekét használta föl. A vízikerék tengelye 2,4 m 18
