Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Manndorff Béla: Kandó Kálmán
De Demmer nem hagyta megát és amikor látta, hogy Kandónak a tudós mérnöknek következetes műszaki érvekkel alátámasztott ellenkezését megtörni nem tudja: agresszív lett és kezdte azt hajtogatni, hogy a fázisváltós mozdonyokkal azért kell egy nemzetközi vasútvonalon megjelenni, mert senki sem fog Magyarországra jönni azért, hogy egy új rendszerű mozdonyt — akármilyen szenzációsak is annak az üzemi tulajdonságai — egy 15 km-es kis pályán megnézzen. Végül is a legnagyobb kíméletlenséggel mondta oda Kandónak, hogy ha nem fogadja el az ő kívánságának teljesítését — akár van annak műszaki alapja, akár nincs — akkor a nagy találmányát akár már is eláshatja, mert a koldus Magyarországon nem lesz vasútvillamosítás és az akkor gyártás alatt lévő próbamozdony lesz az első és az utolsó fázisváltós mozdony, és mire esetleg 20—30 év múlva nekikezdhetnének Magyarországon a vasutak elektrifikálásához, addigra a ma szenzációs fázis váltós mozdony típus a technika fejlődése folytán már rég ócskavas lesz és a ma korszakalkotó nagyszerű új villamosítási rendszerét a feledés homálya fogja borítani . . . Ez a ravaszul kigondolt kegyetlen érv szíven ütötte Kandót, a feltalálót. A feltalálót, aki tudta, érezte, hogy az 50 periódusú villamosításé a jövő és éppen ezen rendszer legelső mozdony típusának, az ő fázis váltós mozdonyának jósol Demmer ilyen gyászos jövőt: a reménytelenségnek ez a kegyetlen feltárása megrendítette Kandó eddigi rezignált magatartását, a lelke legmélyén hordott ily irányú, régóta kínzó keserű sejtéseit egy idegen ilyen kíméletlen nyíltsággal leplezte le. Ezzel nyilvánvalóvá vált előtte, hogy kárba vész minden igyekezete, amit élete főművének, a fázisváltós mozdonynak gyakorlati megvalósítása érdekében tett és bár feltalálói énje kezdett ingadozni, a műszaki érzékének ösztönszerű idegenkedése a szóba jöhető konstrukciók objektív nehézségeivel próbált még egyszer harcolni, szembeszállni Demmer akarata ellen. — így akadályként megemlítette, hogy a fázisváltó légrésében levő bakelit választó henger viselkedéséről semmi — még próbatermi — tapasztalat sincsen. Márpedig addig, míg az olajjal hűtött állórészű fázisváltóval megnyugtató üzemi tapasztalatot nem szerez, új olajos fázis váltót nem tervezhet. Levegővel hűtött nagyfeszültségű tekercseket, a levegő nagy páratartalma miatt alkalmazni pedig nem lehet. De különben is: magáról a fázis váltóról sem állnak még az összes próbatermi mérések a rendelkezésére. Kandó végül beleegyezett abba, hogy ezeket a konstrukciós kérdéseket a Ganz-féle Villamossági Gyárral is megbeszéljék. E tárgyalások alatt Bláthy eloszlatta Kandó aggodalmát a léghűtésű nagyfeszültségű tekercseléssel szemben és a Ganz-gyár vállalta ezen tekercselés bakelitszigetelésének az elkészítését, mivel a bakelit gyártását éppen akkoriban — Magyarországon elsőnek — kezdte el. A Ganz Villamossági Gyár nagy örömmel fogadta a kilátásba helyezett két mozdony villamos gépeinek a legyártását, hiszen kapva kapott akkor minden munkalehetőség után. Demmer látva Kandó eddigi merev álláspontjában beállott változást, sietett kijelenteni, hogy ő vállalja a felelősséget a Kandó által vélt műszaki inkonzekvenciáért és gondja lesz rá, hogy az általa szállítandó fázisváltós mozdo-178
