Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)

Manndorff Béla: Kandó Kálmán

gombolyítót, hogy a létesítendő szerkezetet velük átbeszélje. Ilyenkor egész kis konferencia volt Pavlovszkv 2 méteres táblája előtt, ahol nagyon sokszor órák hosszat tartó tárgyilagos élénk és bizony néha heves vitatkozással alakítgatták a születendő alkatrészt, hogy annak megmunkálásánál vagy a gombolvításánál — lehetőleg már előre — minden nehézséget kiküszöböljenek.

Kandó nem tartozott azon konstruktőrök közé, akik csalhatatlannak hitték magukat, ő minden okos szót meghallgatott és minden jó érvet elfogadott. Soha nem éreztette senkivel szellemi felsőbbrendűségét és a tudása folytán adódott nagy távolságot: a megbeszélések alatt egyenlő munkatársként tekintett mindenkit. Ezek a fesztelen vitatkozások igen mély benyomást hagytak és nagy hatással voltak a résztvevőkre, akik még sok-sok év után is örömmel gondoltak rá vissza és büszkén emlegették: „Kandó vezérigazgató úr meghallgatta a szavamat és magáévá tette tanácsomat”.

A fiatal feltalálókat mindig felkarolta, pártfogásába vette. így 1924-ben Jendrassik Györgyöt is, akivel az előkamrás dieselmotor gondolatát tárgyalta át. Budapesti lakásán és földvári villájában számos fiatalnak jó és rossz találmányával bíbelődött és próbált azokon javítani. A hűtőszekrény és petróleumforraló új elgondolása is — mint műszaki probléma — érdekelték és tanácsaival segítette a tapasztalatokban még nem bővelkedő fiatalokat.

Kandó is olyan volt, mint a nagy írók, akik szellemi termékeiken amíg csak lehetőségük van rá, folyton találnak változtatni valót. Soha nem volt egy szerkezeti megoldással sem teljesen megelégedve, mindig a legtökéletesebbre törekedett. Ezt a javítási buzgalmát még az a körülmény sem gátolta, ha történetesen az illető szerkezet rajza, már tussal kihúzva a műhelybeadásra készen volt. Ha például észrevette, hogy egy kis alkatrész némi változtatásával könnyebb megmunkálást lehet elérni, kivakartatta a kész rajznak megfelelő részét és az új elgondolásnak megfelelően rajzoltatta meg újra. Nagyon jellemző Kandóra a gyakorlati tapasztalatra vonatkozó híres mondása, amit sokszor hangoztatott munkatársai előtt: ,,A tapasztalat mindazon ostobaságoknak összessége, amelyeket az ember saját maga már elkövetett”. Ezt ő sajátmagára is érvényesnek ismerte el. Soha nem próbálta elhallgatni, szépítgetni, ha valami nem úgy sikerült, mint ahogy azt ő elképzelte. Azt tartotta, hogy csak a sokat dolgozó és nagyon elfoglalt ember tévedhet. Bár igen nagy követelményei voltak úgy a gondolatok abszolút értékeivel, mint az anyagok tulajdonságaival szemben, de megértőén belátta, hogy elnézések és hibák előfordulhatnak.

Ezeknek a „jóhiszemű tévedéseknek” minimumra való szorítására tartotta ő a logikusan megalapozott műszaki gondolkodást és főleg a tapasztalatot a legeredményesebbnek. Dacára, hogy mindezen bölcsességgel vértezve volt — de ő is embernek született — és egy gyenge pillanatában történt engedékenységével életének legkeservesebb „tapasztalatát” szerezte meg. Az úgynevezett „Floridsdorf”-i fázisváltós mozdonyok, amelyek nem sikerültek, okoztak Kandónak mérhetetlen sok kellemetlenséget és „tapasztalatot”.

175