Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 1. Az áramlástan művelői, a kalorikus gépek, a gazdasági és szerszámgépgyártás fejlesztői sorából (Budapest, 1983)
Halmos László: Bánki Donát
Bánki Donát, a motortechnika úttörője, u róla elnevezett turbina feltalálója és a kar burátor társfeltalálója. I. Bánki Donát élete A Budapesti Műszaki Egyetem aulájában az .egyetem nagynevű tanárainak szobrot állított az utókor, hálás emlékezésül és a jövő generációk buzdításául: hogy tudományos tevékenységükre irányítsa figyelmüket és követésükre lelkesítsen. E szobrok sorában áll Bánki Donátinak, az egyik legeredetibb és legsokoldalúbb magyar gépészmérnöknek és tudósnak szobra is (1. ábra). Bánki Donát 1859 június 6-án született a Veszprém megyei Bánk községben, ahol atyja mint körorvos működött. Hatan voltak testvérek, két leány és négy fiú. Az 1848 — 49-es szabadságharc kitörésekor apja fiatal házas volt, de azonnal és önként jelentkezett a honvédhadseregbe és a fegyverletételig szolgált a harcoló csapatoknál, mint főorvos. Életrajzírói megemlékeznek arról, hogy atyja Lőuinger N. az egykori 48-as honvédfőorvos miiven hazafias szellemben nevelte gyermekeit, s érthető, hogy ez a nevelés Bánkira egész életén keresztül nagy hatással volt. Nvolc-kilenc éves volt, amikor apja működését a szintén Veszprém megyei Lovászpatona községbe tette át. Elemi és alsó középiskolai oktatásban itt atyja részesítette, az év végi vizsgákat pedig Pápán tette le. Később a budapesti V. kér. főreáliskolába került. Gyermekkorát és ifjúkorának pihenésre szánt idejét így Lovászpatonán töltötte. Mikor élete utolsó szakaszában a lovászpatonai malomban egy Bánkiturbina került beépítésre — ekkor már súlyos betegen — egyre hangoztatta, hogy mennyire szeretné gyermekéveinek e kedvenc helyét viszontlátni. Ez a vágya azonban már nem teljesült. Életrajzírói szerint a malom vízikereke ébresztette fel benne már gyermekkorában a hidraulika iránti érdeklődést. Ebben a környezetben szívta magába a magyar föld és nép szeretetét és azt az ízes magyar beszédet is, amely munkáit jellemzi. A főreáliskola elvégzése után a műegyetem gépészmérnöki karán folytatta tanulmányait, s azokat az 1880 — 81. tanévben fejezte be, de oklevelet csak 1893-ban szerzett. (1893. fel r. 9.) A szerző e tömör összefoglalásban vezérfonalként a (95), (115) és (24) műveket tekintette és ezenkívül behatóan tárgyalt egyes újabb kérdéseket is. Munkásságának jelentőségét csak az adott történelmi helyzet ismeretében 47
