Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 1. Az áramlástan művelői, a kalorikus gépek, a gazdasági és szerszámgépgyártás fejlesztői sorából (Budapest, 1983)

Pénzes István: Hankóczy Jenő

7. ábra A második Farinométerrel felvett, a siker minőségét kifejező görbe nyocskába zárt sűrített levegő nyomását mutatja. Az írószerkezet manomé­­teréhez a talpazat alá helyezett cső csatlakozik. A siker minőségének vizsgálatával párhuzamosan végzett kenyérsütési kísérletek azt mutatták, hogy az esetek nagy százalékában a két kísérletből levonható következtetések nem egyeznek. Ebből a tapasztalatból Hankóczy is és mások is azt a tanulságot vonták le, hogy a sikér mellett a lisztben vannak még olyan alkotórészek, melyek a kelő tésztában hasznosan vagy károsan hatnak. Nyilvánvaló volt tehát, hogy pusztán a sikér minőségéből a süthető - ségre nem következtethetnek. Hankóczy arra is rájött, hogy az írószerkezet áttételezésénél keletkező csekély súrlódások zavaróak. Ez a hiba különösen az egymástól kismértékben különböző sikéreknél volt érezhető. Okok tehát voltak, amikért Hankóczy átalakította készülékét a tésztavizs­gálat következményének megfelelően, Az új vizsgálóeszköz (8. ábra) két „elődjének” jellegzetességeit viseli magán és azoktól működés-kezelés alapel­vében nem tér el. A készülékbe 2 mm vastag sikérlapocska helyébe 3 mm vas­tag tésztalapot illesztettek. A higannyal sűrített levegőt a tésztalap alá vezet­ték. A levegő — a tészta minőségének megfelelő — hólyagot (gömböt) formál, amely maga előtt tolja a búrába zárt levegőt. Hogy a tészta mennyire áll ellen a levegő nyomásának, az a higanyos manométerről leolvasható. A tészta nyúlására a kiszorított levegővel terelt higanycsepp ad felvilágosítást. A munka befejezéseként az ellenállás mm és a nyúlás cm3 számait — megfelelő arányban 511

Next

/
Thumbnails
Contents