Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 1. Az áramlástan művelői, a kalorikus gépek, a gazdasági és szerszámgépgyártás fejlesztői sorából (Budapest, 1983)
Sárközi Zoltán: Kühne Ede
Nem kétséges, hogy a betegeskedő Kühne Ede helyett, akit ez idő tájt Davos egyik szanatóriumában ápoltak [125], egyre inkább Kühne Károly és Weegmann Adolf vette át a vállalat technikai vezetését és fejlesztését. Míg Kühne Károly sokat utazott, Weegmann Adolf állandó jelleggel Mosonban tartózkodott, ahol nemcsak a műszaki iroda, hanem a gyártelep egészének vezetése is olykor teljesen reá maradt. Ennek megfelelően Kühne Ede felemelte 7. ábra A gyár képe ] 893-ban fizetését előbb havi 250, majd 360 forintra [126]. Ezzel is tanújelét adta a Weegmannhoz fűződő szoros barátságának [127], Kühne Károly külföldi tapasztalatcseréivel párhuzamosan folytatódott a gyártelep nagyarányú felújításának és kibővítésének munkája. 1893-ban a gyártelep már 26 000 m2 területet foglalt el (7. ábra). Összesen 11 épület állott rajta. Ebben az időben a gyártás terén újításnak számított, hogy egyre nagyobb mértékben alkalmazták a különféle préseket. Ezek segítségével a gépek kovácsolt vas részei — miután megelőzően több ízben voltak kovácstűzben — hidegen, erős nyomás alatt, préselve kapták meg végleges alakjukat. így a lakatosműhelyben készültek el a vetőgépek, a takarmányaprítók és a többi gazdasági gépek vas részei. Külön műhely állott rendelkezésre a Laacke-féle rétborona részeinek elkészítésére. Ezeknek gyártása az alábbi módon történt: A vasrudakat kellő hosszúságúra szétvágták s e darabokat a megfelelő helyen átlyukasztották, azután izzó kemencébe dugták. Végleges alakjukat a gépkalapácsok formálták ki [128]. A már említett famegmunkáló (asztalos) műhelyben 3 gyalúgép, 2 fúrógép, 1 kerékagy, 1 kerékküllőkészítőgép és 1 marógép dolgozott. Itt az összes faalkatrészeket gépek segítségével munkálták meg. A küllőkészí-444
