Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 1. Az áramlástan művelői, a kalorikus gépek, a gazdasági és szerszámgépgyártás fejlesztői sorából (Budapest, 1983)

Sárközi Zoltán: Kühne Ede

5. Egy kis ezüstérem, Linz, 1861.

6. Aranyérem, Magyaróvár, 1862.

7. Nagy ezüstérem, Hamburg, 1863.

8. Ezüstérem, Hietzing, 1863. [10]

A megvásárolt felszerelés fa- és szénanyagból, gépekből, öntvényekből, gyártmányokból, egy lóból, kocsiból és lószerszámból állott. A vételár utolsó, 1800 forintnyi részletét 1867. novemberében fizették ki [11].

Az üzlet a régebbi korszakhoz képest is szerény keretek közt mozgott, mert az átvétel után 10—20 munkásnál többet általában nem tudtak foglalkoztatni. A szükséges szerszámgépek hiányában csak talajművelő eszközöket és kisebb mezőgazdasági gépeket gyártottak [12]. A vállalkozás mégis döntő fordulatot vett. Az első esztendők meglehetős nehézségek közt teltek el. A csöndes, ebben az időben szinte kihaltnak látszó Mosonban működő vállalat Kühne Ede hozzáértése ellenére is komoly válságon ment keresztül. A nem túlságosan nagy forgótőkét ugyanis elég hamar felemésztették a műhely kezdeti felszerelési és berendezési költségei, a nyersanyagok beszerzése, a munkabérek, leginkább azonban a legkülönfélébb gépeknek raktáron levő nagy készletei. Ekkor a társtulajdonosok elhatározták, hogy raktáron C3ak egy-két kisebb gyártmányt fognak tartani és teljes buzgalommal a kanalas sorvetőgépek gyártását fogják felkarolni. [13] Az üzem ,,profilírozása”, amit a Pester Lloyd már 1859. évi június 17-i számában ajánlott a gazdasági gépgyárosoknak, igen szerencsés lépésnek bizonyult [14], A krízis az 1865. évvel zárult le. Ekkor volt a pesti, majd 1866-ban a bécsi kiállítás, mely alkalmakkal a fiatal gyár első nagy sikereit aratta [15]..

Krauss Frigyes 1862-ben 6 vetőgépet adott el, 1863-ban pedig 11 darabot. Ekkor történt az üzlet átvétele. Kühne Ede rögtön átépítette az addig gyártott vetőgépet. Az eredmény az lett, hogy 1864-ben már 31 darabot, 1865-ben 49-et s végül 1866-ban 76-ot adtak el. 1867 első két hónapjában az eladott vetőgépek száma 54 darab volt, aminek alapján őszig legkevesebb 100 vetőgép eladását lehetett remélni [16]. A fellendülés következtében 1867 elején már 30 embert foglalkoztattak heti 18 óra munkaidőben [17]. A cég legrégibb árjegyzéke valóban tesz is említést a Garrett-féle nagy sorvetőgép mellett, melyből a két kanáltengellyel és taligával felszerelt 15 soros 330, a 13 soros 280, all soros 240 s végül a 9 soros 220 forintba került, a Kilhne-féle szabadalmazott sorvetőgépről, mely 13 soros kivitelben 300, 11 soros kivitelben pedig 260 forintba került. Gyártottak még ún. Mosoni dobos vetőgépet 4 soros kiadásban, melynek kivitelezésénél felhasználták a Garrett-féle vetőkapát és taligát. Volt Alban-féle szórvavetőgépük, s végül szór vavetőg épük és kobakos vetőgépük [18]. Nyilvánvaló tehát, hogy a gyár későbbi nagy sikereinek alapjául szolgáló, átalakított lófogatú vetőgépek legelső és szerencsés kezű tervezője, az előnyös szerkezeti javítások eszközlője maga, a későbbi egyedüli gyártulajdonos, Kühne Ede volt. Ebben a kezdeti időszakban, amikor bonyolult cégvezetési felada-424