Messik Márta (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 1. (Budapest, 1981)
A szerzői jogi törvény oltalma alatt álló mű
terjedő időre hatályossá nyilvánította és elrendelte az ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítését, vagyis a szerződés tárgyát képező 6 szerzői iv honoráriumának megfizetését. Ezt a bíróság ivenként 2ooo Ftban, összesen 12,ooo Ft-ban állapította meg. Bár a Szerzői Bogi Szakértő Testület azt állapította meg, hogy a kézirat kevesebb 4 szerzői ívnél, a bíróság elfogadta az eljárt tanács előadójának az ítélethozatalt megelőző tárgyaláson nyilvánított véleményét, amely szerint ilyen nagy terjedelmű kéziratnál egy-két ives eltérés lehetséges, ami az alperes nyilatkozatával is megegyezik. 4 A felperes csak a Szerzői Bogi Szakértő Testületnek járó szakértői dij csökkentéséért fellebbezett a Legfelsőbb Bíróságnál. Ezzel kapcsolatban a Testület elnöke bejelentette a LegTelsőbb Bíróságnak, hogy a szakértői dijak a Szerzői Bogi Szakértő Testület esetében nem a 3/1976. /III.15./IM sz. rendelet szerint alakulnak, miután ez a rendelet nem érinti a Szerzői Bogi Szakértő Testületre vonatkozó szabályokat. A Szakértő Testület díjfelszámítása a Művelődésügyi Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium által 1972-ben jóváhagyott önálló díjszabáson alapul. Eszerint az alapdij looo Ft, a második ülés dija 6oo Ft, az előkészítő tevékenység óradija l5o Ft. A Legfelsőbb Bíróság Pf.III,2o.392/1978/4. sz. Ítéletében ezt a számítási módot fogadta el* Időközben a kérdést rendezte a 1o9/197Ű. /í iüv.K.lL./ Kl I sz. utasítás. /Közli még az Igazságügyi Közlöny 1979. évii 2. száma is./ X 24