Kelemen János: A budapesti metró története (Budapest, 1970)
IV. fejezet. A metró alagútjainak építése
A Duna legnagyobb mellékága a mai Nagykörút helyén folyt, szigetként ölelve körül a pesti városmagot. Régi térképeken még látható a belső Dunaág, amelynek partját az emberi település is követte, olyanvnyira. hogy a Nagykörűt mai vonalvezetése is megőrizte a folyó kanyarulatát (25. ábra). * A földtörténet változásai százezer és millió éveket tesznek ki. Ezek a változások a maguk idejében nem voltak gyorsabbak, mint a Föld mai változása. A tudomány ma már pontosan figyelemmel kíséri ezeket a mozgásokat, megméri a csúszásokat, a tengerek terjedését és visszahúzódását, a kontinensek süllyedését és emelkedését. Az összesűrített földtörténet után úgy tűnhet, a változások drámai módon folytak le. Valójában ezek nem mérhetők az ember egy-egv nemzedékének, de még az emberi történelem korszakainak az időléptékével sem. * Áttekintve Budapest földtörténetét, a talajok keletkezésének folyamatát, vessünk egy pillantást magukra a talajokra, legalább olyan mélységig, amely az alagutak építése szempontjából fontos. E kérdés jelentős az alagutak mélységének meghatározásakor is (26. ábra). Az alagutak mintegy 20 méteres mélységről indulnak a Déli pályaudvar alól. E helyen budai márga található a kb. 6 m vastag agyagtakaró és 1...3 m vastag feltöltés, ill. homok alatt. A márga igen kemény, sziklaszerű kőzet, eltűréséhez 400...600 kp erő szükséges em2-enként. Annak ellenére, hogy sok repedés szövi át, kézi szerszámokkal nem fejthető, az alagútépítést itt robbantással végezték. A kemény szikla dúcolás nélkül is megáll, akár 10 méter átmérőjű üreg is erősebb ácsolat nélkül nyitható benne. Kisebb dúcolást mégis alkalmaztak, amely a robbantással fellazított kődarabok lepergése ellen védett. A budai márga karsztvízzel telített. A kőzet repedésein keresztül bőségesen — sok helyen záporesőszerűen — ömlött be a víz a fejtésbe. Ez a sziklakemény anyag egészen a Moszkva térig ér, ahol egy éles vetődés mentén kemény agyaggal érintkezik. A kiscelli agyag — bár a kemény talajok kategóriájába tartozik — már nem szikla, hanem „föld”, vagyis kézzel törhető, kézi szerszámmal fejthető. Tömött struktúráján a víz nem szivárog át, de helyenként repedezett, ilyenkor omlásra is hajlamos, különösen ha a repedéseken víz szivárog le a felső, vízzel telített homokos kavicsrétegekből. A kiscelli agyagban helyenként pirít-kristályok vannak. A pirit levegővel érintkezve oxidálódik, és szulfát keletkezik belőle. A szulfátok (glaubersó, keserűsó, gipsz, kénessav stb.) igen károsak a betonra. Ezeken a helyeken szulfátálló cement hozzáadásával készültek az alagutak betonfalai. 7 a J
