Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika - Iparjogvédelmi tanulmányok (Budapest, 1995)
III. fejezet. Az iparjogvédelem funkciói a piacgazdasági innovációs folyamatokban, és helye az állami innovációs stratégiákban
- anyagi és erkölcsi elismerés nyújtásával ösztönzi a feltalálók, alkotók kreatív erőfeszítéseit,- innovációs extraprofit kilátásba helyezésével ösztönzi a kutatásra, fejlesztésre, innovációs vállalkozásokra orientált beruházásokat, és végül- jogbiztonság nyújtásával ösztönzi a technológiatranszfert, a licenciaszerződések kötését, a szabadalmak átruházását, apportként közös vállalkozásba („joint venture") adását. Empirikus vizsgálatok bizonyították Németországban, az USA-ban és Japánban, hogy a kisvállalkozások 52%-a kevesebbet költené kutatásra és fejlesztésre, ha nem lenne szabadalmi rendszer, míg ez az arány 38% volt a nagyvállalatoknál. A szabadalom az ösztönzést a találmány piaci értékesülésén keresztül biztosítja, mint jogi rásegítő mechanizmus. A találmány értékét nem a fejlesztésével összefüggő ráfordítások, hanem a hozadéka, a piac jutalma határozza meg, amelynek mértékét számos gazdasági, műszaki, társadalmi és nemzetközi körülmény befolyásolja. A hozadék diszkontálása az alapja pl. a licencia royalty meghatározásnak vagy az apportértékelésnek is. A XVIII, XIX. században Adam Smith, David Ricardo és John Stuart Mill egyaránt azon a véleményen volt, hogy a szabadalmi oltalom „a legjobb és a leghatékonyabb eszköz arra, hogy az állam a feltalálói tevékenységet előmozdítsa".12 Nemcsak azért, mert ez nem kerül kiadásába az államnak, hanem főként azért, mert „önfenntartó", a piaci fedezettől függő jogi eszköz, egy „piaci bianco", amely mellett a feltaláló elismerése, díjazása kizárólag a találmány piaci sikerén múlik, összhangban a klasszikus gazdasági elmélettel és gyakorlattal, amely a gazdaságot állami beavatkozás nélkül működő önszabályozó rendszerként fogta fel. A feltalálói alkotószenvedély szárnyalása alapján létrehozott találmányok száma és a piac reális találmányfelvevő képessége között azonban inkongruencia, „invenciós/innovációs hasznosulási rés" van. Ez részben abból a szempontból merül fel, hogy a szabadalmazott találmányoknak csak egy része „jelen idejű", a másik része eleve „jövő idejű", perspektivikus alkotás, amelyek messze meghaladhatják a társadalom aktuális szükségleteit, kivitelezési lehetőségeit. Általános tapasztalat ezért, hogy a technikai fejlődés jelentősen megelőzi, illetve meghaladja a termelés és a piac lehetőségeit. Ebből ered a technikai tartalékképződés, a találmányi redundancia jelensége, amely abban fejeződik ki, hogy a feltalálói alkotószenvedély általában több találmányt hoz létre, mint amennyit a társadalom az adott időszak piaci feltételei és innovációs szükségletei között megvalósítani, illetve a fizetőképes kereslet alapján felvenni képes. A szabadalmakat a találmány általános technikai és információs jellemzői alapján adják, nem pedig gazdasági vagy társadalmi értékük szerint. Ugyanakkor a szabadalmak nem önmagában a technikai ismeretek gyarapítását, hanem azok alkalmazását és elterjesztését, innovációvá alakítását ösztönzik. A szabadalmak tehát nem közvetlenül jutalmazzák a feltalálót, hanem az innováció piaci minősítésétől, sikerétől vagy kudarcától, végső soron a fogyasztók 84
