Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika - Iparjogvédelmi tanulmányok (Budapest, 1995)

V. fejezet. A magyar szabadalmi rendszer európaizálása és globális harmonizációja

(Az „obvious" szóban egyébként benne van a latin „via", tehát az triviális, az „úton fekvő", kézenfekvőén, formállogikai következtetésként adódó intézkedést jelent. A nem nyilvánvaló találmány mögött viszont már nem a formállogikai következtetés szabályai, hanem az intuíció, az alkotás pszichológiai mechanizmusa, a formállogikai következtetés szabályainak túllépése, a logikai út átvágása húzódik meg. A találékonyság eszköze az intuíció, a bizonyítás eszköze a logika.)

A nem nyilvánvalóság kapcsán a bíróság által hivatkozott átlagos szakember lényegében egy értékítélet-halmazt kifejező jogi fikció, a római jogi jó családapához („bonus paterfamilias"), illetve az angolszász jogcsalád megfontolt emberéhez („reasonable man") hasonló, perszonifikált zsinórmérték. Ennek a képzelt átlagos szakembernek a feltételezett teljesítménye személyesíti meg azt a tipizált műszaki evolúciós szintet, amely ugyan meghaladja a technika állását, de még nem tekinthető találmányi tevékenységnek, még nem lépi át a szabadalmazhatósági küszöböt jelentő kreativitási szintet. (Amikor viszont átlépi, érdektelen, hogy „mennyire".)28

A nem nyilvánvalóság - a szabadalmi kizárólagosság legintenzívebb jellegével szimmetrikusan - a legmagasabb kreativitási szintet megkövetelő oltalmazhatósági küszöb a szellemi tulajdon terén, amelyhez képest a használati mintaoltalom feltalálói lépés követelménye alacsonyabb szintű, míg az új növényfajtával, integrált áramkörrel, ipari mintával, szerzői művel szemben nincs minőségi követelmény, vagy az csak nagyon minimális. A védjeggyel szembeni disztinktivitási, a megkülönböztető jelleggel kapcsolatos követelmény viszont a jel „szemantikai intenzitására" vonatkozó minőségi kritérium, amely csak áttételes kapcsolatban van a kreativitási szinttel.

A „nem nyilvánvalóság" filozófiai alapjait az USA Legfelsőbb Bírósága 1882- ben az Atlantic Works v. Brady ügy obiter dictumában (nem kötelező indokolásában) fejtette ki: „Az ipar fejlődésének folyamata állandó igényt támaszt olyan új javításokra, amelyek elvégzéséhez az átlagos szakmunkás és mérnök hozzáértése elegendő, és amelyek valójában a fejlődés természetes és normális következményei. Minden lépés előre megteremti az utat a következőkhöz, és mindegyiket rendszerint spontán próbálkozások és kísérletek révén számos helyen megteszik. Ha valakinek közülük monopóliumot adnánk minden apró előrehaladásra anélkül, hogy a közönséges gépészi vagy mérnöki hozzáértést meghaladó találmányt hozna létre, ez elvben igazságtalan, következményeiben pedig káros lenne. A szabadalmi törvények szándéka, hogy azokat jutalmazzák, akik valamely lényeges felfedezést vagy találmányt hoztak létre, amely hozzáad valamit az ismereteinkhez és lépést tesz előre az ipari technikábah. Az ilyen feltalálók érdemesek minden kedvezményre. E törvényeknek soha nem volt célja, hogy monopóliumot adjanak minden apró fogásra, a gondolat minden rezzenetére és árnyalatára, amely természetes módon és önkéntelenül eszébe jut bármely gépésznek a gyártás rendes menetében. Az ilyen válogatás nélküli kizárólagosságosztás inkább akadályozza, mint ösztönzi a feltalálói tevékenységet."

E filozófiában szerepet játszott ennek az időszaknak a monopolellenes hangulata (8 évre vagyunk csak az 1890. évi Sherman Act-tól) kapcsán az a törekvés,

164