Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika - Iparjogvédelmi tanulmányok (Budapest, 1995)

V. fejezet. A magyar szabadalmi rendszer európaizálása és globális harmonizációja

megegyeztek szabadalmi, majd ipari minta joguk egységesítéséről.3 Egy másik példa az 1974. évi Carthagenai Egyezmény, amelynek alapján az Andok Csoport tagállamai (Bolívia, Kolumbia, Ecuador, Peru és Venezuela) megállapodtak iparjogvédelmi jogszabályaik egységesítéséről. Ezekben az esetekben tehát közel azonos tartalmú nemzeti szabadalmakról és egyéb ipari tulajdonjogokról van szó. A nemzetközi erőfeszítések eredményeként ezt a szintet kívánja elérni az univerzális nemzetközi iparjogvédelmi együttműködés a WIPO, illetve a GATT keretében.- Az iparjogvédelmi integráció harmadik, multinacionális fokozatát képviseli az, amikor már kiépülnek közös intézmények, de azok tevékenységüket a nemzeti iparjogvédelmi rendszerekkel, illetve hivatalokkal együttműködve fejtik ki. Ide tartozik az 1976. évi Lusakai Egyezmény, amely 13 angiofon afrikai ország (Botswana, Gambia, Ghana, Kenya, Lesotho, Malavi, Sierra Leone, Szomália, Szudán, Tanzánia, Uganda, Zambia, Zimbabwe) számára regionális iparjogvédelmi szervezetet (ARIPO) hozott létre, Harare (Zimbabwe) székhellyel. Az ARIPO rendszerében a nemzeti hivatalok csak azt vizsgálják meg, hogy a náluk benyújtott, és több tagállamot megjelölő, multinacionális joghatályú szabadalmi vagy ipari minta bejelentés megfelel-e a minimális követelményeknek, majd továbbítják azt az ARIPO-hoz. Az ARIPO a szabadalmi bejelentések formai és érdemi vizsgálatát egyaránt elvégzi abból a szempontból, hogy a találmány új, iparilag alkalmazható és feltalálói tevékenységet jelent-e, majd előkészíti a döntést a szabadalom megadásáról, a bejelentésben megjelölt államok nevében és azokra kiterjedő hatállyal. A megjelölt államoknak azonban megvan az a joguk, hogy deklarálják, miszerint a szabadalom megadása esetén az adott állam területére a szabadalom nem terjed ki. Ha ilyen kijelentést nem tesznek, az ARIPO által megadott multinacionális hatályú szabadalom ugyanolyan tartalommal bír a megjelölt államban, mint a nemzeti szabadalmi hivatal által megadott szabadalom.4 Hasonló az ipari minták terén folyó együttműködés mechanizmusa. Az iparjogvédelmi integráció ugyanezen fokozatához tartozik, amikor a koncentrált, multinacionális hatályú bejelentésre a multinacionális szabadalom megadásának elbírálása közös hivatal által, koncentráltan történik - a nemzeti hivatalok oppozíciós lehetősége nélkül -, de a multinacionális szabadalom a továbbiakban „nemzeti életet" él. Ez az Európai Gazdasági Közösség Müncheni Egyezményének (EPC) rendszere.- Végül az iparjogvédelmi integráció negyedik, legfejlettebb, szupranacionális szintjét az képviseli, amikor az integrációs piaci, jogi, technikai közösségnek, mintha egyetlen ország lenne, közös hivatala és közös normarendszere van. Ez valósult meg az Európai Gazdasági Közösségírek a közösségi szabadalomra vonatkozó Luxemburgi Egyezményében (CPC).

Azonos szintű integrációt képvisel az 1962. évi Libreville-i Egyezmény, illetve az 1977. évi Bangui-i Egyezmény, amely 13 frankofon afrikai ország (Benin, Burkina Faso, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongó, Gabon, Elefántcsontpart, Mali, Mauritánia, Niger, Szenegál és Togo) részére közös iparjogvédelmi rendszert és közös hivatalt (QAPI) hozott létre, amelynek székhelye Yaoundé (Kamerun).

144