Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika - Iparjogvédelmi tanulmányok (Budapest, 1995)

III. fejezet. Az iparjogvédelem funkciói a piacgazdasági innovációs folyamatokban, és helye az állami innovációs stratégiákban

komparatív vonzereje alacsony. A tapasztalatok szerint ez a legkevésbé vonzó lehetőség hosszútávúsága, magas kockázattartalma és többletmunkaigénye miatt, amelyet nem kompenzálnak megfelelő hatékonyságú - a fejlett piacgazdaságokban széles körben alkalmazott - pénzügyi eszközök („türelmes" kockázati tőke, átmeneti vállalkozói nyereségadó-kedvezmények stb.).

Mindehhez hozzájárulnak a vállalati átszervezésekből adódó bizonytalanságok, vállalati és egyéni túlélési, egzisztenciális gondok.

A gazdálkodást az elmúlt évtizedekben a jogi és pénzügyi túldetermináltság jellemezte. Ennek külső jele az innovációval szemben ható túlszabályozás, a jogszabályok nagymérvű inflációja, utasítások, irányelvek és körlevelek bénító tömkelegé volt (mimellett gyakran érvényesült a „legkisebb jogforrás legnagyobb erejének elve", tehát egy minisztériumi „szubjogi" körlevél esetleg jogszabályt rontott le).

Ilyen felfogás mellett a vállalatoknál egy alapvetően konzervatív erőtérben az innovációs menedzseri, vállalkozói szellem helyett a hivatalnoki feladat-végrehajtó szellem, pénzügyi-könyvelői gondolkodásmód, a finanszírozástechnikára való beszűkülés vált jellemzővé. Egyes közvetítőszervezetek egész üzletága a rovatok szerint elkülönített pénzek átmosása volt (pl. részesedésből költségbe).

A számos kötöttség és korlátozás lényegében kényszerpályára juttatta a döntést, megakadályozta a racionális gazdasági cselekvést, legfeljebb díjazási jogcímet teremtő pszeudo-innovációt eredményezett.

Az innovációs folyamat további komoly akadályozó tényezőjét azok a merev, megcsontosodott szervezeti feltételek jelentették, amelyek egyrészt a szervezetek között, másrészt a szervezeteken belül jelentkeztek, és végső soron társadalmunk alacsony fokú szervezettségét tükrözték.

Mindenekelőtt közismert volt az innovációs láncolat egyes láncszemeinek (kutatás-fejlesztés-termelés-értékesítés) elkülönültsége, szervezettségének korszerűtlensége, a koncentráció hiánya.

Ez jelentkezett az ipar és a kutatási szervezet különállásában, amelynek következtében a kutatási.tématervek és a valós igények, a fejlesztést igénylő problémák néha messze estek egymástól.

Jelentős problémát képviselt az innovációs gondolatokat létrehozó kisközösségek hiánya.

Másrészről gyakran volt tapasztalható az ipar felkészületlensége a magasabb szintű kutatási-fejlesztési eredmények befogadására, amelyet a kutatók, mint az ipar szembenállását, az együttműködési készség hiányát, mint innovációs szakadékot élték át.

Az egyes szervezetek között nem kapcsolódtak megfelelően áz innovációs folyamat egyes láncszemei, általában még az egyes szervezeteken belül sem alakult ki az innovációk befogadó és kezelő mechanizmusa.

Az egyes innovációs láncszemek sokszor egyenlőtlenül fejlődtek, a kutatási munkáknál gyakran kb. tízszer nagyobb bevezetési munkákról nem volt szervezett, intézményes gondoskodás.

A gazdálkodó szervezetek egész soránál hiányoztak olyan alapvető szervezeti funkciók, mint a marketing, amelynek pedig az egész innovációs láncolat, a

102