Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1989)
II. fejezet - 1. Az iparjogvédelmi jogviszonyok rendszere
A hasznosító fő kötelezettsége a hasznosítási engedélyért hasznosítási díjat (licenciadíjat) fizetni, amennyiben a felek másban nem állapodnak meg. A felek elvben köthetnek ingyenes licenciaszerzödést is, az ilyen ritka esetekben a licenciaadó általában az üzleti kapcsolatok révén jut ellenszolgáltatáshoz. Az is lehetséges, pl., hogy a licenciavevő pénzben kifejezett licenciadíj helyett áruval vagy más joggal fizet. Ilyen utóbbi az ún. kereszt-licenciaszerződés, amelyben a felek saját szabadalmuk hasznosítását engedélyezik egymásnak. A licenciadij mértékét jogszabály nem határozza meg. Erre vonatkozó megállapodásuk során a feleknek a polgári jog általános szabályaira, különösen a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyenértékűségét védő szabályaira és a piaci, forgalmi viszonyokra kell figyelemmel lenniük. Ha a díj bármelyik fél sérelmére feltűnően aránytalanul került megállapításra, a szerződés erre való tekintettel a Ptk. 201. §-a alapján bíróság előtt megtámadható. Abban az esetben pedig, ha a szerződéskötést követően a felek tartós jogviszonyában megváltoznak a díjat befolyásoló körülmények, és így a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, a Ptk. 241. §-a alapján szerződésmódosítást lehet kérni a bíróságtól. A hasznosítási díj mértéke tekintetében nincs kötelező előírás, sőt iránydíjkulcs sincs, ez „szabadáras” tétel. A szerződésben meghatározott „tiszta licenciadíjon’' felül külön megállapodás tárgyát képezhetik a találmány bevezetése érdekében végzett szolgáltatások, know-how átadások. A nemzetközi licenciaforgalomban a %-os licenciadíj (royalty) leggyakrabban az eladási árhoz igazodik (ez ugyanis könnyen megállapítható és ellenőrizhető), és ennek néhány %-át teszi ki. Nagyságát a piaci viszonyok mellett befolyásolja a licencia jellege (kizárólagos vagy nem kizárólagos), földrajzi terjedelme, a vállalt szavatosság mértéke (teljes körű jogszavatosság csak magas licenciadíj ellenében kapható) és végül, de nem utolsó sorban, a szabadalmi hasznosítási engedéllyel gyakran együtt átadott know-how. A licenciadíj megállapításának több módja lehetséges: %-os díj, átalány, esetleg fix összegű minimalizált vagy maximalizált díj. A gyakorlatban ezek kombinációja is alkalmazható. Lehetséges például fix összegű ún. „belépő” kikötése, ami a tényleges hasznosításból származó eredmény %-ában lineárisan, degresszíve vagy progresszíve meghatározott, vagy darab-, illetve volumendíjban megállapított további díjazási formával kombinálódik. Megállapodhatnak a felek arról is, hogy a fix összegű belépőt a később esedékes díjaknál beszámítják. A hasznosítási engedélyt adó számára kockázatot jelent, hogy esetleg a hasznosító egyáltalán nem veszi használatba a találmányt, vagy a vártnál kisebb mértékben hasznosítja azt. Ez ellen védi a licenciaadót a „belépő”, és ezért szoktak kikötni időszakonkénti ún. minimális licenciadíjat, amelyet a hasznosító akkor is köteles megfizetni, ha egyáltalán nem, vagy nem az adott időszakra 126
