Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1986)
II. fejezet - 1. A találmányok szabadalmi oltalma
kezés kifejezésre juttatja azt a sarkalatos elvet is, hogy a szabadalom iránti igény alanyi jog, tehát nem a szabadalmi hatóság tetszésén (diszkrécionális mérlegelésén) múlik, hogy engedélyez-e szabadalmat vagy sem. A törvényes előfeltételeknek megfelelő találmányra a hatóság köteles szabadalmat adni, másrészt viszont nem jogosult szabadalmat adni olyan találmányra, amely ezeknek az előfeltételeknek nem felel meg. A feltaláló személyére vonatkozó vélelemhez hasonló vélelem érvényesül a szabadalmi igényjogosult személyére nézve is, a kettő között azonban van bizonyos különbség. Jogerős bírói ítéletre ugyanis az új igényjogosult személyének tudomásul vételéhez csak abban az esetben van szükség, ha a korábbi elsőbbségű bejelentésben megjelölt bejelentő igényjogosultságát vitatja valaki, vagyis ha a felek között jogvita van. (Pl. egy vállalat azt állítja, hogy a bejelentésben igényjogosultként megjelölt feltaláló helyett szolgálati jelleg címén Őt illeti meg a találmány.) A vélelem azonban nem zárja ki azt, hogy a korábbi bejelentő helyébe jogerős bírói ítélet nélkül, pl. a felek szerződése alapján más lépjen, mint jogutód. A szabadalmi igény ugyanis vagyoni jog, amellyel a felek rendelkezhetnek. A jogutód személyére felállított vélelem vonatkozásában is érvényesül az a gyakorlati szabály, hogy az egyszerű elírások, hibák kijavítása minden további nélkül lehetséges, pl. ha a bejelentés iratain másként van megjelölve a jogutód, mint a jogutódlási iratban, vagy ha bejelentőként valamely jogi személy önálló jogi személyiséggel nem bíró szervezeti egységét (pl. egyetemi tanszéket) jelölték meg. Ha többen alkották a találmányt, két eset lehetséges. Ha közösen, egymásról tudva, egymással együttműködve alkották meg a találmányt, a szabadalom a feltalálókat, illetve jogutódaikat közösen, meghatározott eszmei hányadrészek szerint illeti. Ha többen, egymástól függetlenül (pl. különböző országokban) alkották meg lényegében ugyanazt a találmányt, a szabadalom azt a feltalálót vagy jogutódját illeti meg, aki a találmányt korábbi elsőbbséggel jelentette be az OTH-hoz. E rendelkezéssel a törvény arra ösztönzi a feltalálókat, illetve jogutódjaikat, hogy a találmányt a lehető leggyorsabban jelentsék be. így egyrészt a társadalom gyorsabban kap információt a találmányról, másrészt elkerülhetők a korábbi feltalálás bizonyításával kapcsolatos nehézségek. A feltalálók és a szabadalmi igények rangsorolásakor tehát — amint arra korábban is utaltunk — nem a korábbi feltalálás, hanem a korábbi elsőbbségű bejelentés ténye a döntő (bejelentői elv). E szabály természetesen csak arra az esetre vonatkozik, ha a korábbi elsőbbségű bejelentésben megjelölt feltaláló is megalkotta ugyanazt a találmányt az esetleges korábbi feltalálótól függetlenül. Az a bejelentő, aki a találmányt bitorolja a feltalálótól, nem tarthat igényt a szabadalomra azon a 83
