Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1986)
II. fejezet - 1. A találmányok szabadalmi oltalma
c) Kombináció A gyakorlatban legtöbbször olyan műszaki megoldások szabadalmazhatóságát kell elbírálni, amelyek önmagukban ismert részmegoldásokból állnak, és ezek a részmegoldások külön-külön kerültek nyilvánosságra. Ilyen megoldások újdonságának elbírálása már problematikus. Ugyanis a különkülön nyilvánosságra került adatok mozaikszerű összerakása, és az ily módon konstruált virtuális műszaki megoldásnak a vizsgált találmánnyal való összevetése csak akkor engedhető' meg, ha a külön-külön nyilvánosságra került részmegoldások együttes alkalmazása szakembertől elvárható. Ebben az esetben egyértelműen tisztázható, hogy a kombináció még nem volt ismert. De az már alapos és mélyreható vizsgálatot igényel, hogy a találmány megalkotására kapott-e szakember kellő útmutatást az érintett szakterület ismeretanyagából. Ennek eldöntéséhez támpontul szolgálhat az, ha a megoldásból származó hatásokat vizsgáljuk. így ha az önmagában ismert részmegoldások együttes alkalmazása, csoportosítása azt eredményezi, hogy a mutatkozó hatás az egyes részmegoldások hatásainak elméleti összegét meghaladja, azaz az egyes önmagukban ismert elemek együttes alkalmazásából új műszaki többlethatás származik (szinergizmus), akkor kombinációs jellegű megoldásról beszélünk, amely szabadalomképes. Az ilyen kombinációs találmányok nem pusztán csak az egyes elemek, illetve intézkedések térben vagy időben történő egymás mellé csoportosításával létrejött műszaki megoldások, hanem az egyes elemek egymással kölcsönhatásban is állnak. Általában a kombináció felismerhető abból is, hogy a kombinációt jellemző elemek mindegyikére szükség van ahhoz, hogy a megoldás a kitűzött feladatnak megfelelhessen. A kombinációs megoldásból nem lehet elhagyni egy jellemzőt sem, illetve azokat — térbeni vagy időbeni helyzetüket tekintve — általában nem lehet felcserélni úgy, hogy a kitűzött eredményre lényeges hátrány ne származzon. d) Az addíció Mint arról már a kombinatív jellegű megoldások tárgyalása során is szó volt, az önmagában ismert részmegoldásokból álló találmány újdonságának megítélésénél az játszik döntő szerepet, hogy a szakember a technika állásának ismeretében a megoldáshoz — szabadalomjogi értelemben vett — alkotói munka nélkül eljuthatott-e. Amennyiben a részmegoldások egyszerű összegezéséről van szó, akkor addíciós jellegű megoldásokról beszélünk, amelyek nem tekinthetők újnak. Ezeknél a megoldásoknál az önmagában ismert részmegoldások együttes alkal-69
