Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1974)
I. fejezet. Az iparjogvédelemmel összefüggő általános jogi ismeretek
ságra hozott találmányok és általában a termelési-műszaki ismeretek jogilag közkincset képeznek, tehát mindenki szabadon hasznosíthatja azokat jogszerű gazdasági tevékenysége körében. Nem tartoznak viszont a közkincs körébe azok a találmányok, amelyek valamely jogosult javára jogi oltalomban részesülnek. A jogi oltalom egyrészt a feltaláló személyhez fűződő (erkölcsi természetű) jogainak biztosításából, másrészt a találmányra vonatkozó vagyoni jogoknak a mindenkori jogosult részére való védelméből áll. A találmányokra vonatkozó vagyoni jogok védelmének történelmileg három módja alakult ki: a szabadalom, az ipari titokvédelem és a szerzői (vagy más néven feltalálói) tanúsítvány. (A gyakorlatban néha összekeverik a találmány, a szabadalom és a szabvány fogalmát.) A találmány maga a műszaki szellemi alkotás, a szabadalom pedig az ennek védelmére szolgáló egyik jogintézmény. A szabvány viszont valamely ismétlődő feladatra határoz meg olyan egységes megoldást (műszaki, minőségi, méretkövetelményt), amely műszaki-gazdasági szempontból előnyös. A találmányok jogi védelmének hagyományos, világszerte ismert formája a szabadalom. A szabadalom alapján — amelyet meghatározott eljárás után az állam iparjogvédelmi hatósága engedélyez — a szabadalom jogosultjának az oltalmi időn belül és az adott állam területén a jogszabályok keretei között kizárólagos joga van arra, hogy a találmányt saját maga hasznosítsa, illetve hasznosításra másnak engedélyt (licenciát) adjon. A szabadalmi jogosult engedélye nélkül tehát mindenki másnak tilos a jogilag védett találmány hasznosítása. A szabadalmi jog megadásával egyidejűleg az állam iparjogvédelmi hatósága a találmányt nyilvánosságra hozza (a szabadalmi leírást kinyomtatja). A szabadalmi oltalom idejé-21
