Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1974)

II. fejezet. A találmányok szabadalmi oltalma

kességére tekintet nélkül felelős azért, hogy harmadik személynek nincs a szabadalomra vonatkozó olyan joga (pl. haszonélvezeti jog vagy más használati engedélye), amely a hasznosítást megakadályozza vagy korlátozza.

Ha a felek másként nem állapodtak meg, a szabadalmas köteles a szabadalom fenntartásáról, pl. az illeték megfizetéséről gondoskodni.

A licenciavevő legfőbb kötelessége a licenciadíj fizetése, amelyet rendszerint a találmány hasznosításával elért hasznos eredmény arányában határoznak meg.

A hasznos eredmény jelentkezési formái és a díj megállapításának módja tekintetében az átruházás kapcsán mondottak irányadók a hasznosítási szerződésre is. Ez azt jelenti, hogy a hasznosítás fejében járó díj mértéke, bázisa, kulcsa, időtartama stb. tekintetében a felek a polgári jog általános szabályai szerint szabadon állapodhatnak meg. Abban az esetben azonban, ha a szolgáltatás (a találmány hasznos eredménye) és az ellenszolgáltatás (a díjazás) között anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné, a szerződés megkötése időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést a bíróságnál megtámadhatja (Ptk. 201. §). A Ptk.-nak a szerződés megtámadására vonatkozó rendelkezései ugyanis elvileg a találmányi szerződésekre is vonatkoznak. (Legf. Bír. Pf. III. 20.405/1971.) Ha pedig a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, a bíróság a szerződést a Ptk. 241. §-a alapján módosíthatja (pl. árváltozás esetén, ha a hasznos eredmény és az ár százalékában meghatározott licenciadíj mértéke feltűnően aránytalanná válik).

A licenciadíj fizetése mellett a licenciavevőnek a szerződés alapján egyéb kötelezettségei is lehetnek (pl. a találmány felhasználásával gyártott áru megfelelő szinten tartása, számadási kötelesség, megvalósítási kötelesség).

152