Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1974)

II. fejezet. A találmányok szabadalmi oltalma

A társszerzők egymás tényleges alkotó munkáját felmérve állapítják meg, hogy ki, milyen eszmei hányadrészben (pl. V3 részben, 20%-ban) tarthat igényt társszerzőségre. Ha ellenkező megjelölés nincs, több feltaláló esetén a szerzőség részarányát egyenlőnek kell tekinteni. Ha a társszerzők az eszmei hányadrészek meghatározásában nem értenek egyet, vagy valakinek a társszerzőségét nem ismerik el, ez utóbbi a bíróság előtt pert indíthat társszerzőségének megállapítása céljából. Azt a kérdést, hogy valaki milyen mértékben vett részt alkotó jellegű munkával a találmány létrehozásában, szakértői vagy egyéb bizonyítás és konkrét műszaki-jogi mérlegelés alapján kell eldönteni.

Az a feltaláló, akitől a találmányát eltulajdonították (bitorolták), nem a szerzőségre, hanem a találmánybirtoklásra vonatkozó rendelkezések szerint léphet fel a bíróság előtt. Ebben az esetben ugyanis már nem egy társszerzői jogközösségből eredő vitáról, hanem egy jogsértés orvoslásáról van szó.

Az OTH nem vizsgálja az előtte folyó szabadalmi eljárásban a feltalálói minőség tényleges fennállását, hanem csak azt követelheti meg a szabadalmi bejelentések alakiságaira vonatkozó hirdetmény alapján, hogy a bejelentésben jelöljék meg a feltaláló(-k) nevét és csak e megjelölés szabályszerűségét vizsgálhatja.

Ha a megjelölés szabályszerű, a feltaláló személyére nézve vélelem keletkezik. A vélelem sajátos jogi szerkezet, amely azt jelenti, hogy egy önmagában valószínű, de közvetlenül be nem bizonyított tényállást a törvény rendelkezése értelmében valóságosnak kell tekinteni. Adott esetben valamely személy nevének a szabadalmi bejelentésben feltalálóként való feltüntetése alapján valószínű, hogy ténylegesen is ő a feltaláló. A törvény ezért úgy rendelkezik, hogy amíg jogerős bírói ítélet mást nem állapít meg, azt a személyt kell feltaláló-113