Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)

I. fejezet. Az iparjogvédelem fogalma, jelentősége és szervezete

kaptak vállalataink, egy idő után azonban az ingyenes csere már nem ösztönzött szellemi termékek átadására. Űj gazdaságirányítási rendszerünk bevezetésével a válla­latok, szövetkezetek gazdasági, műszaki fejlesztési és áruérté­kesítési tevékenységének feltételei megváltoztak. A vállala­tok a központi gazdaságirányító szervek végrehajtó appará­tusából tényleges önállósággal rendelkező gazdálkodó szer­vekké váltak, amelyek gazdasági kapcsolataiban az elosztás helyett a kereskedelem lépett előtérbe. A gazdasági mechanizmusunk reformjának egyik legfon­tosabb célja az volt, hogy előmozdítsa műszaki fejlődésünk meggyorsítását. Ezt szükségessé tette mindenekelőtt korunk műszaki-tudományos forradalma, amelynek folyamatában a tudomány egyre növekvő mértékben termelőerővé válik, a termelés egyre inkább, mint a tudomány technológiai alkal­mazása jelenik meg és a klasszikus termelési tényezők, a ter­mészeti kincsek mellett a termelés fejlődésének legfontosabb gazdasági erőforrása a műszaki alkotás, a szellemi kapacitás lett. E tény annál inkább megkülönböztetett figyelmet érde­melt, mert országunk gazdasági fejlődése — természeti kin­cseink, erőforrásaink közismert szűkössége miatt — sokkal erősebben függ össze műszaki színvonalunk alakulásával, mint más országoké. Mindez szükségessé tette olyan gazdál­kodási mechanizmus kialakítását, amelynek minden eleme kényszerítő erővel hat a műszaki fejlesztésre. Űj gazdaságirányítási rendszerünk bevezetése óta a szocia­lista gazdaság egész területén tágabb érvényesülési teret kap­tak az áru- és pénzviszonyok és — a szervezetileg biztosított monopolisztikus helyzetek szűkebb körre szorítása mellett — a vállalatok közötti kapcsolatokban fokozottan előtérbe került a gazdasági verseny. Nemzetközi gazdasági kapcsolataink ki­­szélesedése és a vállalati tevékenység adminisztratív védett­ségének megszűnése következtében pedig a külföldi vállala­tok egyre inkább vállalataink hazai és világpiaci versenytár­29

Next

/
Thumbnails
Contents