Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)
I. fejezet. Az iparjogvédelem fogalma, jelentősége és szervezete
adott egyéni-eredeti alkotás jogtalan felhasználása ellen véd, de nem oltalmazza azt a megoldási elvet (technológiát vagy konstrukciót), amely az alkotásban testet ölt. Ezt csak a műszaki megoldások szabadalmi oltalma védi, amely magának a megoldási elvnek a gyakorlati felhasználására irányul. Ugyanígy a szerzői jogi védelem nem akadályozza meg azt, hogy a nyilvánosságra hozott megoldást más újításként javasolja. Ha pl. valaki egy folyóiratban leközölt egy műszaki megoldást és valaki más ennek hasznosítását javasolja — egyéb feltételek fennforgása esetén —, ez utóbbi minősül újítónak. Az ún. computerprogramok jellegzetes határkérdést képviselnek a szerzői jog és az iparjogvédelem között. Szabadalmazhatóságuk számos országban vitatott, az azonban vitathatatlan, hogy ezek a gépi felhasználás céljára készült tudományos elgondolások (ún. „software”), mint tudományos írásművek, szerzői jogi értelemben vett alkotásnak tekintendők. Komoly problémát vet fel az iparművészeti alkotások szerzői jogi védelmének és az ipari mintaoltalomnak az elhatárolása is. Az uralkodónak mondható álláspont szerint elvileg ipari mintaoltalomban részesülhet — a megszabott alakiságok megtartása mellett — bármely új és eredeti külső termékkialakítás, amely ipari megvalósításra alkalmas, szerzői jogi védelmet viszont csak az olyan ipari minta élvezhet, amely a közönség ízlésére kellemes hatást gyakorló funkcióján túlmenően meghatározott művészi-esztétikai szintet is képvisel. Kapcsolatban van a szerzői jog némileg a védjegyjoggal is, amennyiben az egyéni-eredeti jellegű, művészi szintet elérő — pl. ábrás-jelzéseknél elvileg felmerülhet a szerzői jogi védelem igénye. Az árujelzések nagy része azonban eredetét tekintve nem szellemi alkotás, hanem családnév (pl. „Ganz”), földrajzi név vagy más egyszerű jelzés. A védjegyjog egyébként a szerzői jogi műnek minősülő megjelöléseket sem önmagukban, mint egyéni-eredeti szellemi 24