Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)
I. fejezet. Az iparjogvédelem fogalma, jelentősége és szervezete
mében közvetett biztosítéka az áru megbízhatóságának, megszokott jó minőségének és sajátos, jellegzetes tulajdonságainak. A védjegy értékét a fentiekből következően elsősorban a vállalat jó hírneve, az áru jó minősége adja meg és csak másodsorban játszik szerepet a védjegy megkapó, egyéni, eredeti jellege és az azzal kapcsolatos szimpátiakeltő hírverés, reklám. A védjegy vázolt funkciója következtében elsőrendű érdeke a vállalatnak, hogy jó hírnevét a védjegy felhasználásával egyrészt propagálja, reklámozza, széles körben ismertté tegye, másrészt, hogy más belföldi és külföldi versenytársakat megakadályozzon a jó hírnév lerontásában, vagy jogosulatlan kiaknázásában. Erre a védjegyoltalom ad lehetőséget. A védjegyoltalom alapján — amelyet az állam illetékes iparjogvédelmi hatósága biztosít — a védjegyjogosultnak kizárólagos joga van arra, hogy a védjegyet az árujegyzékben szereplő árukkal kapcsolatban használja, illetve használatára másnak engedélyt (ún. licenciát) adjon. A védjegyoltalom — a szabadalmi oltalomhoz hasonlóan — területileg és időben korlátozott (csak az illetékes állam területére szól, általában 10 évre). A védjegyek nemzetközi védelme jórészt a Párizsi Uniós Egyezmény által biztosított elsőbbségi jog igénybevétele révén valósulhat meg. Emellett a gyári vagy kereskedelmi védjegyek lajstromozására 1891-ben létrehozott és legutóbb 1967-ben Stockholmban felülvizsgált Madridi Megállapodás — amelynek hazánk ugyancsak tagja — lehetővé teszi a védjegyek nemzetközi lajstromozását a Genfben székelő nemzetközi iparjogvédelmi irodánál, amelynek révén a védjegy jogosultja a megállapodásban részt vevő valamennyi országban oltalmat biztosíthat védjegyére. A magyar jogrendszerben 1970. július 1-én lépett hatályba a védjegyekről szóló 1969. évi IX. törvény, amely az 1890. évi II. törvényt váltotta fel. 15
