Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)

IV. fejezet. Árujelzők

megszabott lehetőségek között pótolja a jogszabályi előírások hiányosságait.

Az 1969. évi IX. sz. védjegytörvény kibocsátása mindenképpen szükséges volt tehát. Különleges aktualitást adott a védjegyjog kodifikációjának az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése, amely a korábbinál lényegesen nagyobb versenylehetőséget biztosít, illetőleg követel meg a termelő-, kereskedelmi, illetőleg szolgáltatási tevékenységet folytató gazdasági egységek számára. A korábbi helyzettől eltérően az áruk jelentős részét már nem egyetlen, monopolhelyzetben levő vállalatnál állítják elő. Fokozódott a részvétel a nemzetközi árucsere-forgalomban is, a vállalatoknak nagyobb a lehetőségük az áruimportra és exportra. A gazdaságirányítás reformjára vonatkozó kormányhatározat fokozni kívánja az áruellátást, a választékot, a minőségi színvonalat. Ennek érdekében elsődleges feladat a piac és a termelés megfelelő összhangjának megteremtése. Ilyen körülmények között természetszerűleg fokozott szerepet kapnak a versenyeszközök, ezek között a védjegyek.

A törvény kidolgozásánál a következő fontosabb szempontok érvényesültek:

— a technika fejlődéséből adódó korszerűsítési igények kielégítése,

— a versenyvállalatok és a vásárlóközönség érdekeinek összehangolása a védjegyjogi előírásokban,

— fokozott összhang a védjegyekkel kapcsolatos nemzetközi egyezményekkel és a Magyarországgal szoros gazdasági kapcsolatban álló más államok védjegyjogával, továbbá

— az eljárási előírások összhangja az új szabadalmi törvény eljárási rendszerével.

171