Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)
III. fejezet. Szabadalmi eljárások
kiadni, amíg a találmány tárgya vagy annak ismertetése, illetve bemutatása a kiállításon megtekinthető (Vr. 22. §). Az ilyen elsőbbség igazolását a kiállítás tartama alatt a kiállítás igazgatóságától kell kérni, a kérelemhez mellékelni kell a kiállított tárgy leírását. — Az elsőbbségi irat 10,— forint általános tételű okirati illeték alá esik. 10. Illetékfizetés halasztási kérelem A 41 1969. (XII. 31.) PM sz. rendelettel módosított 11 1966. (VI. 29.) PM sz. rendelet 105. § (7) bekezdése szerint „az OTH a bejelentési, az utólagos vizsgálati, valamint az 1—3. évi fenntartási illeték megfizetésére a bejelentő, illetőleg a szabadalmas számára a bejelentés napjától számított három évre halasztást engedélyezhet, ha hat hónapnál nem régebben kiállított hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán az említett illetékeket fedezni nem tudja. Ha a szabadalom a negyedik évi fenntartási illeték megfizetésének elmulasztása miatt megszűnik, az illetéket megfizetni nem kell”. Az igazoláshoz szükséges nyomtatvány az OTH-nál szerezhető be. Az igazolás céljára közölni kell a kérelmezőnek, továbbá bizonyos meghatározott hozzátartozóknak a formanyomtatványon feltüntetett adatait. Az adatokat a kérelmező tölti ki büntetőjogi felelőssége mellett. A személyi adatokat a személyi igazolvány alapján kell feltüntetni. Ha a kérelmező (a hozzátartozó) nyugellátásban részesül, a nyugellátás összegét az ezt feltüntető utolsó postai szelvénnyel kell igazolni. Adóigazolást csak akkor kell kiállítani, ha a kérelmező nyilatkozatában kijelentette, hogy neki vagy hozzátartozójának adóköteles vagyontárgya vagy jövedelme, illetve adómentes ingatlana van. A nyilatkozatok és igazolások illetékmentesek. 125