Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)

III. fejezet. Szabadalmi eljárások

a termékre vonatkozik, amelyet közvetlenül a találmány sze­rinti eljárással állítottak elő; abban az esetben tehát, ha be­igazolódik, hogy ugyanahhoz a termékhez másik eljárás út­ján jutottak, az eredeti szabadalom hatálya a másik eljárás­sal készült termékre nem terjed ki. Termék szabadalom esetén a hangsúly a találmány tárgyá­nak felépítésén, szerkezetén, térbeli elrendezésén van, nem pedig az előállítást célzó eljáráson, s a hatás az alkalmazás során mérhető le. A szabadalmas egyedül jogosult arra, hogy a találmány tárgyát előállítsa, s ebből következőleg a ter­mékszabadalom jogi hatálya kiterjed mindazokra az eljárá­sokra, amelyek a kérdéses termék előállítására vonatkoznak. Ha tehát új előállítási eljárást találtak fel (ugyanarra a ter­mékre) és szabadalmaztatják, az eljárást csak a termékszaba­dalom tulajdonosának az engedélyével lehet hasznosítani, vagyis az eljárási szabadalom függ a termékszabadalomtól. 3. Rajzok Ha a találmány megértéséhez rajzok is szükségesek, azok­nak az I. Hird. 4. pontjában levő előírásoknak kell eleget ten­niük. Ezek szerint: A rajzokat három azonos példányban kell benyújtani és azoknak az alábbi feltételeket kell kielégíteniük: a) az első példány fehér, erős, fénytelen, sima kartonlapon készüljön, a további példányok lehetnek jó minőségű máso­latok is; b) a lapok mérete: 29—34 cm magasság és 21, kivételesen 42 cm szélesség (A/4 vagy A/3 méretű ív), a 21 cm széles la­pon a hasznos felület legfeljebb 25,7 X 17 cm lehet; e) a rajz minden része sötét (lehetőleg fekete) árnyékolás- és színezésmentes tartós vonalakkal készüljön, s legyen alkal-120

Next

/
Thumbnails
Contents